Pannon-Víz egy életen át

Győr+ Fotó: Pannon-Víz Zrt.
2023.10.22. 10:35

Napjainkban egyre ritkábban fordul elő az, hogy valaki egy munkahelyen töltse el egész életét, de a Pannon-Víz Zrt.-nél vannak még ilyen elhivatott és hűséges munkavállalók.

Érsekné Schőberl Magdolna 44 éve a társaság elkötelezett és egyben kiváló dolgozója, aki tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem és Eötvös Loránd Tudományegyetem közös képzésében végezte el biológusmérnökként környezetvédelmi szakon. Iskoláit követően 1979-ben helyezkedett el a Pannon-Víz jogelődjénél, az akkori Győr és Környéke Vízmű és Fürdő Vállalatnál, ahol 25 éven keresztül segítette elszánt munkájával a győri fürdők és termálkutak üzemeltetését egészen a létesítmények másik szolgáltató részére történő átadásáig.

Schőberl Magdolna ezt követően a társaság beruházási osztályán látta el éveken keresztül feladatait, majd 2010-től a Révfalui Vízműtelepen működő Ballontöltő üzemelésvezetőjeként irányította az üzem működését napjainkig.

Negyvenévi munkaviszonyt követően 2020 januárjától nyugdíjasként dolgozott tovább társaságnál, és most a Ballontöltő megszűnésével 44 évnyi dolgos időszak után ténylegesen élvezheti majd a nyugdíjas éveket.

A Pannon-Víz Zrt.-nél eltöltött érdemi munkája elismeréseként a társaság vezetői virágcsokorral köszönték meg Magdinak a hosszú évek munkáját és munkatársaihoz való kedves, baráti hozzáállását. „Nagyon jól éreztem magam a Pannon-Víz Zrt.-nél, ahol mindig nagyon családias légkör vett körül. Örülök, hogy munkámmal több évtizeden keresztül segíthettem a társaság működését” – mondta Érsekné Schőberl Magdolna.

Magdi köztudottan nagy állatbarát, így hobbija 15 évnyi lovaglás után most a lovak ápolása, gondozása, valamint egyéb állatokkal, kutyákkal, macskákkal való foglalkozás. Imád családjával utazni, továbbá két gyönyörű unokával büszkélkedhet, akikkel mindennél szívesebben tölti szabad idejét, és akikre ezután még több ideje marad.

A Pannon-Víz Zrt. ezúton is köszöni Érsekné Schőberl Magdolna hosszú éveken át tartó hű, példaértékű munkáját és hosszú, boldog nyugdíjas éveket kívánunk részére!

Szöveg és forrás: Pannon-Víz Zrt.

Kapcsolódó témák: #elismerés | #munkatársak | #pannon-víz |