Művészet

Öt érdekesség az Ásító inasról

Fotó: Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum
Győr+
2021.11.03. 15:14

Az Ásító inas című kép talán Munkácsy egyik legismertebb alkotása, amelyet 1869-ben, 25 évesen festett. Ismerkedjünk meg a képpel és történetével, amelyből most öt érdekes tényre hívjuk fel a figyelmet.

1. A festmény minden bizonnyal erősen önéletrajzi ihletésű. Munkácsy Emlékeim című írásában így idézte fel inaséveinek reggeleit: „előkászálódott a szolgáló és hangosan elordította: – Chlapci horka!… Ez a két tót szó híven megmaradt az emlékezetemben. Annyit jelent: – Fiúk, felkelni!… Öt óra volt. A borzas fejek rögtön előbújtak a pokróc alól. Tulajdonosaik ásítoznak, nyújtózkodnak, végre feltápászkodnak a földről…”

2. A kis Munkácsy, ekkor még Lieb Miska, 1855–58 között a (békés)csabai Lang György céhmesternél volt asztalosinas. A céhes műhelyekben a kisinas állt a ranglétra legalján, akinek nemcsak a mester, de a legények és az idősebb inasok is parancsoltak. Munkácsy nagybátyja, aki nevelője volt szülei halála után, „azt szerette volna, ha jobban bánnak velem, mint a többi inassal. Ami azt jelentette, hogy ne végezzek én is egy csomó olyan munkát, ami nem tartozik az asztalosmesterséghez, így például vízhordást, disznóetetést és ehhez hasonlókat.” Ám hiába állapodtak meg, „Langi mester” műhelyében a kis Miska az inasok keserű életét élte.

3. A kép jobb alsó sarkában egy jellegzetes formájú cserépedényt, nassaui palackot láthatunk. Az efféle palackokat eredetileg a német nassaui hercegségben gyártották és ásványvíz palackozására használták. Évente több millió darabot gyártottak belőlük, amelyekből Magyarországra is nagy mennyiségben került. A jó minőségű edényeket eredeti tartalmuk elfogyta után vizespalackként hasznosították.

4. A kép bal alsó sarkában a fekhely alatt egy alacsony kerámiaedény, ágytál látható. Mivel a házak belső berendezéséhez ekkoriban még nem tartozott hozzá a WC, este pedig különösen körülményes lett volna elvégezni a kis- és nagydolgokat az udvari latrinákban, ezért ágytálat használtak. Nevéhez illően ezt az alkalmatosságot az ágy alatt tartották.

5. A Pákh-gyűjteményben található egészalakos festmény mellett a fejről egy külön tanulmányt is készített Munkácsy, amely ma a Magyar Nemzeti Galériában található.

A Munkácsy Győrben című kiállítás, benne az Ásító inassal és itthon soha nem látott képekkel várja a látogatókat az Esterházy-palotában!

Forrás: Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum

Korábban a témában: