Győr750

Munkácsy Győrben: nyitás szombaton, soha nem látott képekkel

Fotó: Ács Tamás
Ficsór Dávid
2021.10.15. 19:51

Péntek este ünnepélyes keretek között, zárt körben tartották a Munkácsy Győrben című kiállítás megnyitóját az Esterházy-palotában, szombattól pedig a nagyközönség számára is megtekinthető lesz a soha nem látott képeket is tartalmazó tárlat.

A pénteki rendezvényen a város és a megye vezetői, a győri országgyűlési képviselők, a kulturális és oktatás intézmények képviselői, városi és megyei szervezetek meghívottjai vettek részt. A Győri Filharmonikus Zenekar vonósainak nyitányával kezdődött a zártkörű rendezvény.

Székely Zoltán, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum igazgatója házigazdaként köszöntötte a megjelenteket. Pákh Imréről – a képek tulajdonosáról elmondta – azért hozta létre ezt a gyűjteményt, hogy tisztelegjen Munkácsy művészete előtt és minél jobban megismertesse azt az emberekkel. Fásy Ádám és Dr. Dézsi Csaba András hónapok óta dolgoztak azon, hogy ez a kiállítás az idén 750 éves városba érkezhessen.

Győr polgármestere a tárlat megnyitóján elmondta, az élet minden területén vannak világszinten kiemelkedő alakjai az országnak, az egyik ilyen a festőóriás.

„Munkácsy Mihály a XIX. században létrehozta azt, amit az AC/DC és a Beatles a huszadikban: egy olyan menedzsmentet, menedzselési szisztémát alakított ki maga körül, amivel ő hihetetlenül ismert lett, konkrétan világsztár! Sikk volt Munkácsyt meghívni, sikk volt Munkácsyval jelen lenni, sikk volt azt mondani, hogy Munkácsyt ismerjük, tehát egy igazi sztár volt abban az időszakban” – mondta a polgármester, aki hozzátette a koronavírus járvány alatt mindenki bezárkózott, most pedig kiszabadultak az emberek, és egy olyan dolgot sikerült idehozniuk Győrbe, ami nemcsak a győrieket fogja kicsalni az otthonaikból, hanem az egész országból ide fogja vonzani az embereket.

Az Esterházy-palota Simon Róbert Balázs körzetében található. Az országgyűlési képviselő kiemelte, számára ezért is különösen kedves ez a kiállítás.

Ha Győrről beszélünk, elmondhatjuk, hogy gazdaságilag erős város, a sport egyik központja, a felsőoktatás egyik bástyája, valamint a kultúra meghatározó városa az országban. Minőség és sokszínűség a két szó, ami Győrt jellemzi és ez a két kifejezés illik a legjobban Munkácsy Mihály életművére is” – hangsúlyozta a képviselő.

Kara Ákos is részt vett a rendezvényen, aki azt mondta: „Munkácsy életútja egy páratlanul gazdag életút. Egy nagyszerű emberről és egy nagyszerű festőről van szó, akinek alkotásaiban mindig ott lobogott a tűz, a szenvedély. Azt kívánom mindannyiunknak, hogy ez kísérjen végig minket a munkánk és hivatásunk során, hiszen szenvedélyünk, szívügyünk a városnak és a térségnek a fejlesztése.” Az országgyűlési képviselő azt kívánta, hogy ez a város és ez a térség adja meg a lehetőségét annak, hogy minél több Munkácsy születhessen.

A kiállítás létrejöttében és végleges formájának kialakításában nagy szerepet játszott Borsos Judit művészettörténész. A pénteki megnyitón a résztvevők a szakember által bepillantást kaphattak a festőgéniusz életébe, munkásságába és a kiállított képanyag összetételébe is.

A rendezvényre vendégként ellátogatott Dr. Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton 23 Európa Kulturális Fővárosa program kormánybiztosa is. A nagyközönség és a szakma által soha nem látott képekkel, minden idők legnagyobb Munkácsy-kiállítása várja szombattól egészen 2022. január 31-ig az érdeklődőket az Esterházy-palotában.

A kiállításmegnyitón készült videónkat megtekinthetik ITT.

Galéria 1. – Ács Tamás

Galéria 2. – O. Jakócs Péter

TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid