Ösztöndíjasából a cég munkatársa lett a Széchenyi István Egyetem volt hallgatója

Győr+ Fotó: Májer Csaba József)
2023.05.28. 18:27

A győri Széchenyi István Egyetemet és az ipari hulladékok kezelésével, hasznosításával foglalkozó Büchl Hungária Kft.-t hosszú évek óta szoros partnerség fűzi össze, hiszen az intézmény és a cég is kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatóságra. Az együttműködés nemcsak a képzésben, de a fiatalabb korosztály szemléletformálásában és a jövő szakembereinek támogatásában is tetten érhető. A vállalkozás által alapított egyetemi ösztöndíj első nyertese ma már a cég alkalmazottja.

A Széchenyi István Egyetem gyakorlatorientált képzéseit a gazdasági szektor képviselőivel együttműködve, valós piaci igényekre összpontosítva valósítja meg. Az ipari hulladékokat kezelő és hasznosító győri Büchl Hungária Kft. az intézmény fontos partnere. „2000 óta vagyunk jelen a hulladékgazdálkodás területén Győrben, és mivel az egyetemen működik környezetvédelmi képzés, az intézménnyel és annak Alkalmazott Fenntarthatóság Tanszékével kitűnő kapcsolatot építettünk ki. Az együttműködés a szakember-utánpótlás biztosításában is kulcsszerepet játszik” – fogalmazott Gyökeres Sándor, a cég ügyvezető igazgatója.

Hozzátette, a hallgatók nemcsak korszerű elméleti tudást szerezhetnek, de a vállalati partnerség keretében aktuális környezetvédelmi, energetikai vagy éppen hulladékgazdálkodással kapcsolatos kérdéseket is megvizsgálhatnak, amely a munkaerőpiacon hasznos gyakorlati tapasztalatot jelent. Kiemelte, szoros kapcsolatot ápolnak az Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karral is, amely elsősorban a fiatalabb generációk szemléletformálását, a fenntarthatóság fontosságát helyezi előtérbe. Az általános iskolásokat modern formában, programozott Lego-robotok segítségével szólítják meg. Az ügyvezető vallja, hogy már a legkisebbeknek is tisztában kell azzal lenniük, hogy mindaz, amit tesznek, mekkora környezeti hatást generál, és miként tudják minimalizálni azt.

Az ösztöndíjprogramot azért indítottuk el, hogy segítsük a tehetséges hallgatókat tanulmányaik során, közelebbről is megismerhessék a vállalatot, pluszmotivációt adva ezzel a számukra” – mondta.

Az együttműködés sikerességét Pálla Dorina példája is jól mutatja, aki a Széchenyi István Egyetemen elsőként nyerte el a Büchl ösztöndíját, és ma már a cég alkalmazottja.

„Az ösztöndíj nemcsak anyagi támogatást jelentett, de jobban megismerhettem a céget, annak működését, és igazgató úrral is tudtam beszélgetni a szakmai kérdésekről. Diplomaszerzésem után már munkavállalóként segítem a vállalatot céljai elérésében, jelenleg kereskedelmi asszisztensként” – mesélte történetét az intézmény volt hallgatója. A fiatal szakember különböző fenntarthatósági projektekben is részt vesz munkája során, így naponta kamatoztatni tudja az egyetemen tanultakat. A Széchenyi-egyetemen megszerzett diploma értékét mutatja, hogy szaktársai is valamennyien szakmájukban helyezkedtek el.

„Számunkra a fenntarthatóság nem csak szlogen, a Büchl megalapítása óta a cégfilozófia központi kérdése, amely számos zöld, illetve megújuló energiaforrást alkalmaz, mint a nap- vagy a földenergia. Cégünk volt az első olyan magyar hulladékkezelő vállalat, amely nemzetközi szabvány szerint 2007-ben bevezette az EMAS környezetvédelmi vezetési, hitelesítési rendszert, és amelyet azóta is folyamatosan felügyel. Rendelkezünk karbonlábnyom-számítással, valamint folyamatosan bővülnek és frissülnek a fenntarthatósági céljaink, amelyekkel a lehető legkörnyezettudatosabb működésre törekszünk” fogalmazott az igazgató. Aláhúzta, a Széchenyi István Egyetem azért is fontos partnerük, mert az intézmény hasonlóan nagy hangsúlyt fektet a fenntarthatóságra, és a terület jövőbeni szakembereit képezi.

Pálla Dorina hozzáfűzte, hogy a Széchenyi István Egyetem értékes tudást adott a számára, amely elindította a pályán. Hozzátette, aki ezen a területen képzeli el a jövőjét, annak a diplomaszerzés után is képeznie kell magát, hiszen folyamatosan be kell építeni munkájukba az új ismereteket. Gyökeres Sándor azzal zárta: „a Büchl Hungária Kft. a Széchenyi István Egyetemmel való együttműködést tovább folytatja a fenntarthatóság és a fenntarthatóságot támogató szakemberek kinevelése jegyében”.

Forrás: Széchenyi István Egyetem