Ősz a kiskertekben

Fotó: BOKEH STOCK/Shutterstock.com
Nagykutasi Viktor, kertész-szakíró
2019.09.23. 18:13

A fák öltöztetik át lombjukat, s némelyik egy-egy levelet a földre is dob. Aki korán kel, érzi, hogy csípősek a hajnalok. A természet lassan nyugovóra tér, így a kertjeink is, de addig bőven van még tennivaló. Sőt, ha az előző évekből indulunk ki, néhol még novemberben is lehetett a fűnyíró hangját hallani.

Szeptember a szép zöld gyepet kedvelőknek ad igazán munkát. Most van az ideje a beteg, elszáradt, elöregedett fűszálak eltávolításának. Erre a legjobb módszer egy késes gyepszellőztető gép, ami benzines vagy elektromos meghajtású is lehet. A lényeg, hogy a motor erős késeket hajtson, melyek a gyep tövéig, vagy ha bírja, akár 0,5-1 centiméter mélyen a talajba is belevágjanak. Így lazítják a gyeptövek mellett a föld felszínét is, kapillárisokat nyitva az őszi és téli csapadék számára, a mohát is eltávolítva.

Akinek kicsi az udvara, és nem akar egy ilyen gépbe beruházni, az vehet egy kerekeken guruló gyepszellőztető gereblyét, ami ugyanezt a célt szolgálja, de közben jól megmozgatja a kezelőjét is.

A gyepszellőztetésnél nagyon fontos, hogy adott időben csak egy irányban szabad végezni, ugyanis a keresztirányú gyepszellőztetés tönkre teszi a gyep tövét.

Ha vége a műveletnek, egy műanyag lombseprű segítségével a kiszedett fűszálakat könnyedén összeseperhetjük és komposztálhatjuk.

Ha a gyepszellőztetés után azt tapasztaljuk, hogy nagyon ritka a gyepfelület, akkor vessük felül jó minőségű fűmagkeverékkel. 2-3 dkg/m2-rel kell számolnunk. A felülvetést követően hengerezzük meg a területet. Ha elkezdjük locsolni, még ősszel kikelnek az új fűszálak. Ha nem, akkor csak tavaszra lesz szép, megújult a gyepünk.

Ha szeretnének füvesíteni, akkor annak is most van a legmegfelelőbb ideje. A gyommentes (ha kell vegyi úton legyomirtózott fozát hatóanyagú totális gyomirtóval), jól előkészített, megmunkált, vetés előtt hengerezett talajra vessük a kiválasztott fűmag-keveréket. Egy négyzetméterre 4-5 dkg-ot kell elvetni. Vetés után ismét egy alapos hengerezés következik.

A frissen vetett, vagy felülvetett gyepet ne trágyázzuk, hanem várjuk meg az első fűnyírást (amit akkor kell elvégezni, amikor a friss fűszálak vége visszahajlik), és azt követően szórjunk ki rá speciális gyeptrágyát vagy komplex, azaz nitrogént, foszfort és káliumot is tartalmazó műtrágyát.

Aki télen is szereti a gyep szép haragoszöld színét, és meg akarja óvni a kora tavaszi gyepet a károsító gombáktól, az még most az ősszel káliumban gazdag tápanyagot juttasson ki rá a gyártó által javasolt mennyiségben.

A kerti tavakat és csobogógat hamarosan fel kell készíteni a télre.

A kerti tó növényzete kezd visszahúzódni, ezért az elszáradt részeket tőből távolítsuk el. A vízparti részen lévő sás- és nádféléket is vágjuk vissza, így az elhalt részek nem szennyezik a vizet. A halaink etetését is mérsékeljük, mert a sok fehérjétől a vizünk télen nagyon könnyen „felforr”.

Ha a közelben lombhullató fa van, aminek a lombja a tavunk vizén landol, legjobb, ha egy hálót (madárhálót vagy raschel hálót) feszítünk ki a tó felszíne fölé. Ezzel sok kellemetlenségtől kíméljük meg magunkat, vagy marad a napi szinten végzendő vízfelszín tisztítás. A kisebb tavakat, csobogókat kezdjük el vízteleníteni, hogy a fagy ne okozzon bennük kárt.

Kapcsolódó témák: #Győr+ Rádió | #Kertbarát |