Mindig is érdekelt, hogy hogyan dolgoznak az inspektorok. Azok az étteremkritikusok, akik a különböző minősítési rendszerekben az éttermeket vizsgálják. Kívülről nézve olyan lehet ez, mint hivatásos borkóstolónak lenni.

Inni a világ legjobb boraiból, flancos metafórákkal érzékeltetni az ízeket, és asszimilálódni a burzsoázia szub… akarom írni: sznob-kultúrájához. Na pont ez az, amit nem szeretnék. Sanyi vagyok. Valószínűleg nem engem hívnak majd Michelin csillagot osztogatni, de józan (biztos, hogy józan?), paraszti ésszel azért le tudom írni, mit láttam a Dreko Panzió és Borbisztró nőnapi borvacsoráján.

Neve is volt az eseménynek: Mesél a Borász: 7 fogásos nőnapi borvacsora Nagy Eszter séffel és a Babarczi pincészettel.

Feladatul kaptam, hogy ugyan vigyem már el a páromat erre a szuper programra, nézzek be a kulisszák mögé, írjak őszinte kritikát és érezzem jól magam. Nagyduzzogva elvállaltam, már csak azért is, mert a történet minden szereplőjét jól ismerem. Hadd folytassam az “elkövetők” rövid bemutatásával amit már össze is mosok a helyszíni tapasztalataimmal.

Papp Bálint – vele kezdem a sort, hiszen ő a Dreko Panzió és Borbisztró megálmodója, az est egyik séfje. Régi motoros a vendéglátásban, de egyáltalán nem nevezném középvonalas fickónak. Emlékszem, amikor még csak épült a panzió, már akkor elhívott és körbevezetett.

Úgy kell ezt elképzelni, mint amikor valaki éppen az álmait valósítja meg és elsöprő lelkesedéssel mesél a terveiről. Már akkor mondta, hogy ez nem csak egy panzió… ez nem csak egy étterem. Az egész projekt legfontosabb célja a magas szintű gasztronómia és a borkultúra erősítése.

Bálintnak mindkettőhöz köze van: családi hagyományt visz tovább a vendéglátásban (ráadásul anyukája révén mindig is magasan volt az a bizonyos léc), de az éttermi munka szinte minden mozzanatában dolgozott már. A Pannonhalmi Borvidéken is ismert szakember hírében áll. Amit tudni lehet az itteni – és úgy eleve a magyar-  borokról, azt Bálint nagyon jól tudja.

Mindig is élharcosa volt a kulturált borfogyasztás népszerűsítésének. Nevéhez fűződik a Győri Bormustra rendezvénysorozat, amely nem csak népszerű, de edukatív értelemben is kimagasló esemény volt. Az este során pont azt láttam rajta, amit az előzetes ismereteim alapján gondoltam.

Lelkesedés, precizitás és büszkeség. Egyik pillanatban köszöntötte a vendégeket, aztán már hozta is az asztalokhoz a fogásokat és közben sürgött a konyhában is, pl. sütötte a kacsamájat – melynek a fortélyait is elmesélte közben.

Épp a telefonján mutatott “Bocuse videókat” (hol máshol inspirálódna személyesen, mint az egykori legenda, Paul Bocuse Lyon-i éttermében), amikor elcsíptem tőle egy félmondatot, ami talán többet mond ezer szónál is: “Sokan mondják, hogy nem kell ide magas szintű gasztronómia… szerintem meg kell”.

Amit még Bálint többször hangoztatott a beszélgetéseink során: minden esemény, minden étel, minden bor mögött egy igazi csapatmunka van, akik nélkül semmi sem működne. Ebben az írásban az esemény “arcairól” írok, de a háttérben dolgozókon is ugyanazt a hitet és elhivatottságot láttam.

Babarczi Zsuzsi – a borászok markánsan férfias világában az ember óhatatlanul felfigyel az őszinte női mosolyra. Zsuzsival is jó ideje ismerjük egymást, mindig is a könnyedség és az őszinteség jellemezte. Az a fajta borász, aki büszke a hagyományokra (a Babarczi pincészet is családi tradíciót követ), de közben nyitott az új szellemiségre és az új technológiákra is.

Ami a Nőnapi borvacsorán feltűnt az az, hogy Zsuzsi kifejezetten szeret mesélni a borairól. Szó volt a fajtákról, a borkészítés mozzanatairól, a családi kötődésekről és érdeklődően fogadta a visszajelzéseket is az asztaltársaságoktól. 7 tételt kóstoltunk. Fehérekkel indítottunk, majd rozén keresztül érkeztünk a vörösökhöz.

Fontos volt, hogy mit, mi után és milyen ételhez fogyasztunk. Persze Zsuzsi nem csak vizet iszik és bort prédikál. A sor legvégén – amikor már az ember nyíltabban válaszol – kérdeztem a személyes kedvenceiről is.

Megtudtam, hogy a 2025-ös Sauvignon Blanc-ra nem csak büszke, de az ízvilága is nagyon közel áll hozzá, ugyanakkor a “Szívem csücske” jelzőt a testes-vörös Marianum kapta tőle.
Az én abszolút kedvencem a 25-ös Rajnai rizling volt. 

Nagy Eszter – a vendégséf. Sokszor volt vendégünk a rádióban, gyakran láthattuk a tv-ben (akár a Győr+ Tv gasztro magazinjában, vagy országos csatornák műsoraiban) és egy dedikált könyvet is őrzök tőle. Évek óta mondom neki viccesen, hogy mindennek az alapja a besamel mártás – de valahogy nem hisz nekem. Esztert úgy képzelem el, hogy állandóan kísérletezik.

Sokszor a legegyszerűbb összetevőkből alkot egészen pazar ízélményt. Kitalál valamit, aztán az ötletét elgáncsolja, miszlikre aprítja, fejetetejére állítja, összegyúrja, majd felnyársalja és kezdi elölről. Na pont így születhetett a “sült csibe vaj”, vagy az est bármely más fogása.

Sokszor van, hogy az ember fia valami nagy titokra gondol ott, ahol igazából nincs is titok. Eszti sem csinál titkot abból, hogy mit és hogyan készít. Az est egyik különlegessége az volt, hogy nem csak a borokról, hanem az ételekről is kaptunk némi háttér-infót. Kíváncsi voltam arra is, hogy a “sztárséf” mit csinál ténylegesen a konyhában… csak dirigál, flancol, villog?

Többször benéztem hozzá. Először dolgozott a Dreko Panzió és Borbisztró konyháján, mégis mindent azonnal megtalált: “Úgy kézreesik minden, mint a saját konyhámban. Azt mondta Bálint, érezzem otthon magam – sikerült”.

Minden munkafolyamatban benne volt és ez nem csak az ételek készítését jelentette. Egyik pillanatban még a készülő ételt kavarta, aztán az üresen hagyott tányérokat szedte össze az asztalokról, majd felszolgálta az újabb fogást.

A “Mesél a Borász – Nőnapi különkiadás” nálam elérte a célját:
Beszélgettünk? – Igen.
Jól éreztük magunkat? – Igen.
Különleges és finom volt az ételsor? – Nagyon.
Ízlettek a borok? – Mi az hogy?

Ami viszont talán ezeknél is többet mond: egy emlékezetes, szinte családias borvacsorán vehettünk részt, melynek minden mozzanatában benne volt a nagybetűs IGÉNYESSÉG.