Elvesztettünk egy fogadást

Oltóponton jártunk a negyedikért

Fotó: Hajba Ferenc
Hajba Ferenc
2022.01.22. 16:41

Hosszú a sor a győri kórház főbejárata előtt.

Hirdetés

Az emberek hordják a maszkot, nagyjából még a védőtávolságot is betartják. Úgy számolom, másfél órát kell itt vesztegelnem, mielőtt bejutok az oltópontra. Az előttem álló lány kitalálja, hogy azt fontolgatom, várjak-e még.
Maradjon – biztat. – Húsz percen belül sorra kerülünk.
Fogadjunk – mondom neki.

Oké – bólint. – Húsz perc.

A fogadás tétjében nem állapodunk meg, de maradok. Süt a nap, csütörtök délután három óra van, ma és a hétvégén regisztráció nélkül beoltják az embert.

Ha igaz. Mert én már a negyedikért jöttem, és azt olvasom itt-ott, hogy azt még nem szúrják be az emberbe, mert nincs pontos szakmai előírás a javallatára.

Orvos ismerőseimet hívom. A vélemények nem egybehangzóak, de abban teljes az egyetértés: hatvan fölött a harmadik után hat hónappal érdemes beadatni a negyediket. Főleg, ha a delikvensnek van valamilyen krónikus betegsége. És kinek nincs?

Engem három és fél éve a győri kardiológiáról felküldtek a Semmelweis Egyetem Szív- és Érgyógyászati Klinikájára. Hartyánszky István tanár úr, a szívsebészet vezetője a maga nyugodt hangján megerősítette: a bal főtörzset – nem a járványügyit, hanem a szívet körülölelő fontos koszorúeret- (jó, tudom ez hülye vicc volt, bocs) szívkatéterrel gyógyítani nem lehet, teljesen indokolt, hogy Dézsi professzor és Amer főorvos urak a sebészet gondjaira bíztak. (Pedig mennyire drukkoltam azért, hogy ez esetben tévedjenek.)

A műtét sikerült, de ha valaki, akkor én a kockázatos emberek közé tartozom. Állítólag kell tehát az oltás.

Az oltópont ajtajában két katona áll, tíz embert engednek be egyszerre. A tizenhetedik percben a lánnyal együtt engem is bebocsátanak.
A lány hátranéz. Hála istennek vesztettem.

A lépcső tetején újabb két katona fogad. Azzal kezdik, hogy köszönnek. Meglepődöm. Nem mintha a katonák úgy általában nem szoktak volna köszönni, de a kényszerű tömegellátásban ez a személyes gesztus váratlan és jóleső. Aztán megkérdezik hányadik oltásra jött, és átadják a kitöltendő űrlapot.

Én mit írjak rá? – kérdezi egy harmincasnak látszó hölgy.
Melyik oltásra jött? – tudakolják a katonák.
Az influenzára – feleli a nő.

De itt a koronavírus ellen oltunk. Biztos nem arra jött? – faggatja a katona.
Én úgy emlékszem, influenzát mondtak.
Kik?

A főnököm. Azt mondta, ha nem lesz oltásom nem dolgozhatok tovább az irodában.
Koronavírus ellen már beoltották?
Engem nem.
Hát akkor azért jött.
Nem. Szerintem én influenzára.
Fölkísérik, valószínűleg az oltóorvoshoz, hogy tisztázzák, mi is a teendő.

A beleegyező papírt egy asztalon töltöm ki. A mellettem ülő idősebb férfinek állandóan bepárásodik a szemüvege.
Töltse ki nekem, vitéz úr – kéri a katonát.
Nem tehetem, de fölolvasom a kérdést és mutatom hova kell tenni a válaszának megfelelő az ikszet, aztán aláírja – tanácsolja az egyenruhás.

Az oltóorvos, aki elé kerülök, névtáblája szerint a kórház mikrobiológus főorvosa.
Fölnéz a papírból.

Látom kapott két Sinofarmot, meg egy Pfizert. Mit szólna hozzá, ha nem hagynánk egyedül árválkodni a Pfizert? – kérdezi.
Én megadom magam a tudománynak – bólintok.

Volt már kovidos?
A fejemet rázom.
És a főorvosnő? – kérdezek vissza.
Képzelje, én sem.
Az hogy lehet? Gondolom munkaidejének jelentős részét kovidbetegek között tölti.
Be vagyok oltva, és csak akkor veszem le a maszkot, ha muszáj.

Az oltást az emeleti folyosó másik végében adják. Név szerint hívják be az embereket, nagyjából ötösével. Mindegyik oltóanyagnak saját feliratos fülkéje van. Odairányítanak a Pfizerhez. Ott egy férfi a nála lévő lap alapján újra végigkérdezi az adataimat.
Nem tévedhetünk – mondja.

Próbálom megfejteni a karjára tetovált képet, de olyan gyorsan szúr, hogy nincs rá időm.
Még elmondja, hogy lehetek lázas, ha így lesz, akkor vegyek be lázcsillapítót.

Az első három után sem volt – mondom fölényesen.

Hát most pénteken lett, ám csak egy napig tartott. Bízom abban, hogy nem feleslegesen lyuggatom a bőrömet. Nem tehetek mást. Valakinek hinni kell. A döntés szerencsére az enyém. Ha elrontom, magamat okolhatom. Ha nem, jól gondolkodtam. Két éve van járvány. Sok minden még nem tudható róla. Az igazi válasz utólag érkezik.

De 34 ezren ezt már biztosan nem hallhatják meg.

Hirdetés