Okleveles technikusi képzések indulnak Zalaegerszegen a SZE együttműködésben

Győr+
2022.12.09. 21:25

A győri Széchenyi István Egyetem ünnepélyes keretek között együttműködési megállapodást írt alá a Zalaegerszegi Szakképzési Centrummal, a Zalaegerszegi SZC Ganz Ábrahám Technikummal, valamint a Zalaegerszegi SZC Csány László Technikum Középiskolával a közösen indítandó okleveles technikus képzésekről Zalaegerszegen, a Széchenyi István Egyetem inkubációs épületében.

A magyar képzési keretrendszer – illeszkedve az európai normákhoz – nyolc szintből áll. Az ötödik szinten elhelyezkedő technikusi képzés egyszerre kapcsolható a középiskolai és a felsőoktatáshoz is. A technikusképzés harmonizációja jól szolgálja a szintek közötti átjárhatóságot, és hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok olyan kompetenciákat és készségeket szerezzenek, amelyek segítségével az egyetemen, illetve szakmájukban egyaránt sikeresek lehessenek, s végső soron elősegíti a naprakész tudással rendelkező szakemberek kinevelését.

Az aláírás apropója, hogy két zalaegerszegi középiskola is okleveles technikus képzések indítását tervezi a Széchenyi István Egyetem szakmai együttműködésével. A közösen kidolgozott program alapján zajló szakmai oktatás a 2023/2024-es tanévtől veszi kezdetét az intézményekben. A Zalaegerszegi SZC Csány László Technikumban okleveles szoftverfejlesztő- és tesztelő, illetve informatikai rendszer- és alkalmazásüzemeltető technikus képzés, míg a Zalaegerszegi SZC Ganz Ábrahám Technikumban okleveles gépjárműmechatronikai technikus képzés indul.

Az általános iskolát követő ötéves képzés után a végzetteknek kreditbeszámítással nyílik lehetőségük csatlakozni a Széchenyi István Egyetemen zajló, szakmájukhoz kapcsolódó felsőfokú oktatásba. A képzés programját, a kreditbeszámíthatóságot és az egyéb feltételeket a felek legkésőbb 2023. június 30-igdolgozzák ki. Mindehhez felhasználják a győri tapasztalatokat, ahol 2022 szeptemberében már négy középiskolában indult okleveles technikusi képzés szintén az egyetem szakmai együttműködésével.

A Széchenyi István Egyetem zalaegerszegi ZalaZONE-on található inkubációs épületében megtartott ünnepségen dr. Háry András a ZalaZONE Ipari Park Zrt. vezérigazgatója köszöntötte a résztvevőket. Mint mondta, az aláírás az egyetem és a park életében is mérföldkő, hiszen jelentős szerepet tölthet be a szakképzett munkaerő-utánpótlás biztosításában.

Dr. Háry András

A ZalaZONE egész Magyarország szempontjából kiemelt fejlesztési terület, és ebben a Széchenyi István Egyetem stratégiai szerepet vállal” – fogalmazott dr. Kovács Zsolt, az egyetem kancellárja. Kifejtette, az együttműködés utat nyit a képzésben részt vevő fiataloknak a Széchenyi István Egyetemre, életpályát kínálva számukra. A zalaegerszegi és környékbeli fiatalok ezáltal akár olyan duális képzésekbe is bekapcsolódhatnak majd, amelyek révén a ZalaZONE Parkban működő cégekkel kerülhetnek szoros kapcsolatba.

A nálunk tovább tanuló fiatalok rendkívül értékes diplomát szerezhetnek, és munkájukat, szakértelmüket helyben kamatoztathatják” – hangsúlyozta. Hozzátette, a Széchenyi-egyetem korszerű, gyakorlatorientált képzéseket, az ipari szereplők partnerségének előnyeit, színes hallgatói életet, modern egyetemi infrastruktúrát, a nemzetközi szinten is rendkívül sikeres hallgatói csapatokban való részvétel lehetőségét, ösztöndíjprogramokat, nemzetközi légkört, változatos kulturális és sportolási lehetőséget kínál a fiataloknak. A kancellár köszönetet mondott a kormányzat támogatásáért, amely az okleveles technikusi képzés sikeréhez is hozzájárul.

Forrás: Széchenyi István Egyetem
Fotó: Májer Csaba József

Kapcsolódó témák: #felsőoktatás | #Széchenyi István Egyetem |