Dunakapu tér

Motoron gurultak be a Mikulások

Fotó: Ács Tamás
Földvári Gabriella
2021.12.05. 16:39

Húsz motoros Mikulás gördült az ETO Parktól , a Városházáig, onnan a Belvároson át a Dunakapu térre, ahol találkoztak a gyerekekkel, ajándékot osztottak és fényképezkedtek vasárnap délután.

Eredetileg 43 motoros indult volna útnak, de a rossz idő és különféle okok miatt végül csak húszan pattantak motorra vasárnap délután a motoros baráti társaságból. Ők azonban amerre jártak mosolyt csaltak kicsik és nagyok arcára. A Dunakapu téren a gyerekek, az arra járók megcsodálhatták motorjaikat, felülhettek rájuk, fényképezkedhettek velük.

„Maga a mozgalom 2009-ben kezdődött, az én szervezésében az idei már a negyedik alkalom, amikor meghirdettük az eseményt. Tavaly sajnos a covid-helyzet miatt elmaradt a program, de most ismét visszatértünk. Célunk a jótékonykodás, az, hogy a gyerekek örüljenek, jól érezzék magukat, hogy ne tűnjön el a Mikulásba vetett hitük” – mondta a szervező Csörnyei Balázs.

A Dunakapu téren a gyerekek verseket, mondókákat mondtak, énekeltek a Mikulásnak, jutalmul szaloncukrot, csokoládét kaptak, a legügyesebbek pedig Mikuláscsomagot.

Fotógaléria: Ács Tamás

Kapcsolódó témák: #advent | #Győr | #mikulás |