Mostantól utcanév is őrzi a Verebes József emlékét

Fotó: O. Jakócs Péter
Győr+
2020.11.27. 13:05

Kismegyer városrészben mostantól Verebes József nevét viseli egy új lakópark hosszú utcája. A Szent Imre út 133. és 135. számú ingatlanok között a Szent Imre útra merőlegesen található utca kapta Verebes József nevét.

Dr. Dézsi Csaba András polgármester a helyszínen elmondta, Verebes József rengeteget adott a városnak, csodát tett a Győr csapatával, és zsinórban két bajnoki címig vezette el a zöld fehéreket. Az akkori eredmények az egész városnak, a győrieknek hatalmas élményt nyújtottak, az ETO aranykora volt. Méltó módon szeretnénk emlékezni rá, amelyhez hozzájárul, hogy most már utca is őrzi a nevét Győrben.

Fotó: O. Jakócs Péter

Hajszán Gyula önkormányzati képviselő, a Verebes féle győri aranycsapat egykori kiválósága hozzátette, az egész csapat és az egész város sokat köszönhet a Mágusnak, aki a Győrrel átrajzolta a magyar futball akkori térképét, hiszen vidéki együttesként érték el a sikereket. A képviselő köszönetet mondott a polgármesternek, amiért lehetővé tette a legendás edzőről való megemlékezés ezen formáját.

Verebes József (1941-2016) labdarúgó, mesteredző, a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya. A győri ETO az ő irányítása alatt élte aranykorát az 1980-as évek elején. A két bajnoki győzelmet két második és egy harmadik hely is követte a magyar bajnokságban. 1982-ben az év edzőjének választották, és 1983-ban a Rába ETO labdarúgó csapatával a Pro Urbe Győr díjat is megkapta. 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozat) kitüntetésben részesült. 2013-ban Győr díszpolgára lett.

Forrás: Városháza Sajtó, Győr

Televíziós szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos

Kapcsolódó témák: #Győr | #Győri önkormányzat | #közélet |