Szemétszedők hétvégéje

Mocorog a föld a talpunk alatt

Fotó: Bárány István
Szigethy Teodóra
2021.04.19. 20:19

Szinte azt lehet mondani megmozdul a föld a talpunk alatt, ahogy lélegzik föl a talaj, könnyebbül meg a sok szeméttől. A hétvégén a város három részén gyűjtötték a hulladékot az önkéntesek.

A Dunacenter mögötti Rába partot vette célba szombaton délelőtt a SZEngine – Formula Student Team | Engine Development csapata. Az akcióban a Szedett szemét csoport önkénteseivel – akiknek ez volt az idei hatodik megmozdulása – együtt mintegy negyvenen szedték az eldobált szemetet.

Hadarits Milán konstrukciós vezető elmondta, a társadalmi felelősségvállalás jegyében szerettek volna adni valamit a környezetüknek. Úgy adtak, hogy elvettek, megszabadították a területet négy konténernyi szeméttől.

Hadarits Milán hozzátette, „jó érzés volt látni, ahogy folyamatosan megkönnyebbül a szakasz, ahogy a szeméthalmokból lassan előbukkan a tisztás”.

„A hulladék nagy része egy áradás esetén a folyóinkat szennyezte volna, most a természetből a helyükre kerültek, a hulladékkezelés rendszerébe” – írta egy Facebook bejegyzésében Kósa Roland, a Szedett szemét aktivistáinak tagja, programszervezője.

Fotó: Szedett Szemét, Facebook

Ugyanekkor Kisbácsán, a Pásztor tér ölelésében fekvő fás részt tisztította meg helyi lakosokból összeállt önkéntes csapat. Schwarcz Balázs szervező elmondta, mindig is szerettek a természetben járni, s most tavasszal is elindultak. Környékükön akarták megcsodálni, hogyan éledezik az erdő, ehelyett viszont rengeteg eldobált szemetet találtak. A csapat 25 zsák és két kupac hulladéktól könnyítette meg a környéket.

A Mosoni-Duna partján, a Móricz Zsigmond, valamint a Dózsa György rakpartokon Takács Krisztián, a terület önkormányzati képviselője kezdeményezte a szemétszedési akciót. Ahogy említette, két évvel ezelőtt már volt hasonló megmozdulás a szakaszokon, ezt elevenítették fel. Takács Krisztián részletezte, a kezdeményezéshez csatlakozott a Felső-dunai Vízi Polgárőr Egyesület, a Városi Diákfórum és Kelemen Balázs, az ENSZ Ifjúsági küldöttje is. A két parton a mintegy 40 önkéntes 20 zsáknyi szemetet gyűjtött össze. A képviselő rámutatott, ez jó eredménynek számít, korábban ugyanis sokkal több volt az elszórt hulladék.

Az akciók nem maradtak visszhang nélkül. A közösségi oldalon többen jelezték, hogy másnap és harmadnap még visszamentek a területekre, s próbálták begyűjteni a maradékot. Fincza Gabriella azt írta, ők férjével még 19 zsákot töltöttek meg a Béke híd alatt és mellett. Lelik Orsolya pedig azt tette közzé, „nagy kedvet csinált a rakparti szemétszedés, amiből maradt egy zsákunk, így ma azt hasznosítottuk: kimentünk az Erzsébet ligetbe és egy kellemes két órás mozgással megtisztítottuk.”

Győr városa is az akciók mellé állt zsákokkal, illetve a konténereket a Győr-Szol Zrt. biztosította, a belvárosban a zsákokat a GYHG adta.

A munkát Takács Krisztiánék, valamint a Szedett szemét aktivistái is folytatják. Előbbi csapat a Győri Futsal Utánpótlás Egyesülettel megcélozza a Püspökerdőt, utóbbi pedig április 24-én visszatér Győrszentivánra, ahol a Szentiváni Önkéntes Szemétszedőkkel befejezik a korábbi akciójukat. Akkor 8,5 tonna hulladék gyűlt össze, de még maradt takarítani való.

Kósa Roland a megmozdulásokról azt írta, „nemcsak a környezetet tisztítjuk meg, de egy természetszerető és cselekvő közösség is épül”.

Korábban a témában:

Kapcsolódó témák: #Győr | #természetvédelem |