Mindent vittek, ami mozdítható

Fotó: Police.hu
Police.hu
2020.08.08. 08:15

Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök vetettek véget annak a lopássorozatnak, amit több megyét érintően követett el egy szlovák bűnözői csoport kempingekben, panziókban, vendégházakban megszálló vendégek sérelmére.

Győr-Moson-Sopron megyében, 2020 júliusában elszaporodtak a kempingek, vendégházak, panziók vendégei sérelmére elkövetett lopások. A bejelentők legtöbb esetben arról számoltak be, hogy a sátrakból, vagy a leállított, nyitott állapotú lakókocsikból, illetve az apartmanokba besurranva loptak el tőlük ismeretlenek különböző értékeket: pénzt, illatszereket, ruházati termékeket, elektronikus berendezéseket, számítógépeket, parfümöket, táskákat.

A rendőrök minden esetben büntetőeljárást indítottak a bűncselekmények elkövetőinek kézre kerítése érdekében. A cselekmények helyszíneinek térbeli közelsége, az elkövetési időpontok hasonlósága, azok végrehajtásának módja (besurranás) alapján a nyomozók feltételezték, hogy a lopások egyazon elkövetői körhöz köthetők, ezért összedolgoztak: adatokat és információkat gyűjtöttek, elemeztek, tanúkat kutattak, összefüggéseket kerestek a cselekmények között. E nyomozati munka eredményeképpen egy szlovák rendszámú jármű, és néhány olyan személy került látókörbe, akik ezzel a gépjárművel több helyszínen is jelen voltak.

Később a rendőrök ellenőrizték az autót és a benne ülőket, feltehetően ezért a későbbi bűncselekmények elkövetésénél lecserélték a kocsijukat és már egy másik járművet használtak. A beazonosított elkövetőkön végül augusztus 6-án éjjel, Nyúlon ütöttek rajta a rendőrök azután, hogy előtte egy magyar házaspár lakóautójából egy Nike sportcipőt és némi készpénzt loptak el.

A nyomozók mind az öt férfit elfogták, majd a Győri Rendőrkapitányságra előállították őket, és a helyszínen megtartott szemle keretében lefoglalták a gépkocsijukat, valamint az abban feltalált ruhákat, telefonokat, multifunkcionális fogót, szájmaszkokat és gumikesztyűket. A szlovák férfiakat lopás bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a rendőrök – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Kapcsolódó témák: #rendőrség |