Hirdetés
Koronavírus

Mindenkit leszűrnek a Pannon-Víznél

Hajba Ferenc
2020.05.08. 16:45

Valamennyi munkatársának elvégezteti koronavírus tesztjét a győri Pannon-Víz Zrt. A 630 dolgozó vizsgálata pénteken kezdődött el.

Hirdetés

„Az üzemeltetés biztonsága megköveteli, hogy legyen elég szakember a vízmű folyamatos működtetéséhez – indokolta Tőke László vezérigazgató, miért döntött a tesztelés mellett. „Tiszta képet akarunk látni, s noha minden előírásnak megfelelünk, rendelkezünk a szükséges védőruházattal, eszközökkel, a munkát is úgy szervezzük, hogy minél kevesebbet találkozzanak egymással az emberek, ennek ellenére akkor vagyunk nyugodtak, ha tudjuk: nem kell számolnunk tömeges megbetegedésekkel a cégnél.

Tőke László külön hangsúlyozta: önmagában az emberek fertőzöttségre az ivóvízre semmiféle veszélyt nem jelentene, hiszen egy teljesen zárt rendszerről van szó. A kutaktól a lakások vízcsapjáig emberi kéz egyáltalán nem érintkezik a vízzel.

Hirdetés

A tesztelést a társaság munkaegészségügyi szolgáltatója, a Kardirex végzi el. Dr. Vasas István főigazgató főorvos elmondta: nem a Pannon-Víz az első cég, melynek valamennyi munkatársát leszűrték, s természetesen önmagukon kezdték a vizsgálatokat. Ezt követően csapatokat képeztek ki a feladatra, így naponta akár 100-200 tesztelést is el tudnak végezni.

„Ez egy szűrővizsgálat, tehát gyorsan, aránylag kis költséggel nagy tömeg átfertőzöttségét kell tudnunk vizsgálni” – magyarázta a főorvos.

A tesztek szappanos kézmosással kezdődnek, majd az orvos felveszi az anamnézist, rögzíti az adatokat. Tájékoztatják a munkatársakat arról is, hogy pozitív lelet észlelése esetén a vizsgálatot végzőknek jelentési kötelezettségük van a járványügyi hatóságnak. Ezután fertőtlenítik az ujját, egy egyszer használatos tűvel megszúrják, egy csepp vérből végzik el a vizsgálatot. Az eredmény negyedórán belül megjelenik, ezt elektronikusan is rögzítik, s írásos leletet is kapnak a munkatársak.

Kapcsolódó témák: #egészségügy | #koronavírus | #pannon-víz |
likeold
a fb oldalunkat