„Minden ember annyit ér, amennyit a köz javára tesz”

Fotó: Marcali Gábor
Ficsór Dávid
2022.05.09. 15:16

Halálának 130. évfordulóján Baross Gáborra emlékeztek hétfőn kora délután Győrben. A rendezvényt a vasminiszter 5 évvel ezelőtt állított szobránál tartották a belvárosban.

„Minden ember annyit ér, amennyit a köz javára tesz” – idézte a dualizmus korának kiemelkedő politikusát Győr alpolgármestere. Szeles Szabolcs azt mondta, Baross Gábor egy igazi példakép, egy igazi ikon, akire a mai politikusok is felnézhetnek.

„A vasminiszter üzen nekik és nekünk, győrieknek is, hogy kitartó munkával, a hittel és az elszántsággal mi mindent el lehet érni”– hangsúlyozta a városvezető.

A megemlékezést a Baross Gábor Társaság szervezte. Az 1991-ben alapított szervezet minden évben ünnepséget szervez Baross születése és halála évfordulóján. A társaság elnöke azt mondta, áldozatos munkával egyfajta hidat építettek a felvidéki Ilava, Baross Gábor szülőhelye és Győr városa között. „Nagyon sokat köszönhetünk az egykori miniszternek, hiszen hatalmas munkabírása volt és mindig azon dolgozott, hogy Magyarország gazdaságilag sokat lépjen előre. Ehhez a közlekedés és a szállítás terén nyújtott intézkedései nagyban hozzájárultak” – mondta Dr. Schmidt Péter.

A rendezvényen részt vettek a Győri SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum diákjai, vezetői is, akik a résztvevőkkel közösen elhelyezték az emlékezés koszorúit a vasminiszter szobrának talapzatán.

Galéria: Marcali Gábor

Tv-s szerkesztő: Ficsór Dávid

Kapcsolódó témák: #megemlékezés |