Üvegvisszaváltás

Minden a helyére

Illusztráció: Pixabay
Rozmán László
2020.09.30. 11:40

A betétdíjas üvegvisszaváltási rendszer bevezetéséről végeztek kutatást, amelynek eredményeit ismertették a napokban. A megkérdezettek jelentős része a visszaváltó automaták elhelyezését támogatja, melyeket nagyobb áruházakban látnának szívesen.

Üdvözölnénk a döntést, ha az eredmény a gyakorlatban is megvalósulna. Egyrészt jóval kevesebb palack törne össze a szelektív sziget ürítésénél. Fontosabb azonban, hogy a visszavitt üvegekért újra pár forintot kaphatnánk, ami sokaknak jelent egy-egy zsemlét és talán bele való tartalmat is.

Ma Magyarországon 18 millió tonna hulladék keletkezik egy év alatt, ennek jelentős része kommunális hulladék, aminek körülbelül 4 százaléka csak üveg. Nemcsak Győrben, hanem globálisan is korunk egyik legnagyobb környezetvédelmi problémája a nagy mennyiségű hulladék összegyűjtése és annak hasznosítása. Gondoljunk bele, a lakosságszám növekedésével egyre nő az előállított szemét mennyisége is.

A vásárcsarnoknál már használják az újrahasznosított anyagokból készült padot, asztalt. A jövő az újrahasznosításé, ezt már tudjuk.

A húszezer megkérdezett ember felméréséből kiderült, tízből kilenc embernek kiemelten fontos a környezetvédelem, 66 százalékuk alkalmanként összegyűjti az üveghulladékot. Minden negyedik ember készpénzben szeretné visszakapni a betétdíjat, egyharmaduk 10-20 forint közti összegért is visszavinné az üveget, a többiek ennél több pénzért. Nekünk lehet, hogy csak pár forint, másnak egy napi betevő, de ami még fontosabb: kevesebb szemét. Segítsük a Földet, tekintsünk lehetőségként a hulladékra.

Kapcsolódó témák: #Szemszög |