Programajánló

Mesés hétnek ígérkezik

Fotó: Ficsór Dávid
Ficsór Dávid
2021.10.04. 14:29

Már 16. alkalommal indult útjára „A magyar népmese hete” a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Ménfőcsanaki Fiókkönyvtára és a Ménfőcsanaki Művelődési Ház szervezésében. A hagyományos szeptember végi, egész hetes programsorozat hétfőn eredményhirdetéssel kezdődött a Bezerédj-kastélyban.

Szokás ugyanis, hogy a Benedek Elek emlékére életre hívott rendezvény előtt meseillusztrációs pályázatot hirdetnek a Ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai számára.

Több mint 50 színes, kreatív rajz érkezett a különböző korosztályoktól, közülük választották ki a legjobbakat: Az 1. – 2. osztályosok versenyét Tóth Larina 1.A osztályos tanuló nyerte, megelőzve Kőváry Korinát és a holtversenyben harmadik helyen végzett Bognár Liza, Sári Emma párost. A 3. – 4. –esek kategóriájában Melczer-Rákos Tamara lett az első, Árvai Lilien és Juhász Dorka második, míg Dani Rebeka és Fomumbod Amira Ijang megosztva a harmadik. A pályázat 5. – 6. osztályos korosztályában Hanich Vivien végzett az élen. Itt is két holtverseny volt a második, illetve harmadik helyen: Józsa Lili, Polgár-Hartl Márk a képzeletbeli dobogó második fokára, Kelemen Rege Zsejke és Májcz Kevin a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Fotó: Ficsór Dávid

A legszebb alkotásokból kiállítás nyílt a Bezerédj-kastélyban (Győr, Győri út 90, 9012). Ez azonban csak a kezdete volt a mesésnek ígérkező hétnek, íme a gazdag programkínálat:

Október 5. kedd, 13:00
Mesemondó verseny 1.-6. osztályos tanulóknak (kategóriák: 1.-2. 3.-4. és 5.-6. osztályosok)

Október 6. szerda, 8:00-15:00
„Meserétes” Mesemondás 3.-4. osztályosok számára a könyvtárban.

Október 7. csütörtök, 8:00, 9:00, 10:00
Könyvbemutatók gyerekeknek – Író-olvasó találkozó M. Kácsor Zoltán meseíróval – „Utazás Dínomdánomba”.

Október 7. csütörtök, 11:00, 12:00, 13:00
Meselabirintus Dobay-Nagy Annamáriával.

Október 8. péntek, 8:00-15:00
„Meserétes” Mesemondás 1.-2. osztályosok számára a könyvtárban.

Sok szeretettel várják az érdeklődőket!

Érdeklődni a +36 96 523 257-es telefonszámon lehetséges.

A programok védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében látogathatóak! 

TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid