Mert nem csak az embereknek van szüksége segítségre

Fotó: Vig Norbert
Havassy Anna Katalin
2022.05.18. 16:39

Az Ukrajnában dúló háború rengeteg áldozatot követelt már eddig is, és fog is, míg végre le nem teszik a fegyvert. A magyarok élen járnak a segítésben, Győr pedig ebben is példát mutat. Ráadásul nem csak az emberekre, hanem az állatokra is figyelnek. A Papagájmentő Alapítvány és a Szurkolók az Állatokért Állatvédelmi Alapítvány Győr is adományt küldött a háború sújtotta vidéken élő állatok megsegítésére.

A kisállatok a mindennapjaink része, velünk vannak jóban-rosszban. Nincs kivétel, hogy kutya, macska, aranyhörcsög, nyúl vagy éppen papagáj, egy gazdának mindegyik ugyanannyit jelent. Az ukrajnai háborús területeken élő emberek közül sokan még időben elmenekülhettek kis kedvenceiket is magukkal hozva, ám sokaknak vagy nem volt lehetősége mindent menekíteni, vagy kénytelenek voltak maradni. A menhelyeknek is tovább kell működnie. S ahogy az embereknek, az állatoknak is szüksége van a megfelelő táplálékra.  

Egy, a madarak sorsát igencsak szívén viselő, ám névtelenséget kérő jóakaró 250 ezer forintot ajánlott fel, hogy megfelelő eleséget vásárolhassanak belőle kisebb és nagyobb testű papagájok számára. A felajánlás a Papagájmentő Alapítványhoz érkezett, amelynek képviseletében dr. Dézsiné Szentes Veronika járt el s egyeztetett szakemberekkel, miként is lehetne a legjobb minőségű eleséget eljuttatni a megfelelő helyre.

A Papagájmentő Alapítvány azért jött létre, hogy segítsünk a papagájokon és a díszmadarakon, s ebbe beletartoznak a határon elkobzott madarak, a mentett, sérült állatok és még hosszasan sorolhatnám” – kezdte dr. Dézsiné Szentes Veronika. Mikor kitört a háború, a szívügyünknek éreztük, hogy a madaraknak is jusson a figyelemből, hogy ők is kaphassanak segítséget. Egy kutyát, egy cicát lehet táplálni az emberek által fogyasztott élelemmel, egy madár viszont elpusztul, ha nem kapja meg a megfelelő magokat. Már korábban elkezdtem szervezni a segítséget, de nehéz volt megfelelő szervezetet találni.”  

Nem könnyű jótékonykodni sem, hiszen minden alkalommal meg kell győződni arról, hogy az adományok a megfelelő helyre jutnak-e el. Veronika segítséget kért a győri Szurkolók az Állatokért Állatvédelmi Alapítvány alapítójától Kocsis Balázstól, s a srácok teljes vállszélességgel az ügy mellé álltak.

Sőt, azt is mondták, hogy szeretnének csatlakozni, s kutyusoknak és cicáknak gyűjteni, majd pedig közösen kijuttatni az ellátmányt Ukrajnába. Minden jól sikerült, találtak megfelelő helyet és megfelelő személyt, így egy madárvédő egyesülethez kerülnek majd az adományok, ők pedig a már tudják, hol van rájuk a legnagyobb szükség.”

Az ügy gördülékeny intézésben aktív szerepet vállalt a rábapatonai önkéntes Bartis Krisztina Antonovna, aki a háború kitörésekor a határ mellett tolmácsként segítette a menekülőket. Azóta is ott segít, ahol éppen szükség van rá, fáradtságot nem ismerve intézi a kommunikációt. Az adományokat szállító kamionnal egyébként ő és férje is útra kelnek, s ahogy ígérte, fényképeket is készít majd az út során.

Kocsis Balázsról, a Szurkolók az Állatokért Állatvédelmi Alapítvány Győr alapítójáról mindenki tudja, hogy ott segít, ahol tud, hatalmas tapasztalata van az adományok gyűjtésében, továbbításában, egyáltalán a szervezésben. Elszántan mozgósítja a kapcsolatait, ha kérik a közreműködését. Azok a szállítmányok pedig amelyekhez a nevét adja, rendre célba is érnek.

„Régóta terveztük már, hogy küldünk ki kutya- és macskaeledelt Ukrajnába, hiszen folyamatosan jönnek a hírek, hogy sok kinti menhely és állattartó szenved táphiányban. Korábban már volt egy gyűjtésünk Királyfi Péterékkel, most ez a segély egy másik területre és szervezethez megy. A Papagájmentő Alapítványnak a szervezésben tudtunk a legtöbbet segíteni, örömmel tettük. Hosszas kutatómunka eredménye, hogy idáig eljutottunk, s tényleg jó helyre kerülhetnek a papagáj és egyéb eleségek. Egyébként Ukrajnában a díszmadaras szövetség elnökével vettük fel a kapcsolatot, szóval tényleg hozzáértőkhöz jut az adomány” – zárta Balázs.   

A megfelelő minőségű és mennyiségű eledel kiválasztásában és beszerzésében Balázs Ádám, a Hobby-Zoo Állateledel tulajdonosa és családja volt segítségre. Ádám a Győr+ Média érdeklődésére elmondta, a Papagájmentő Alapítvánnyal szorosan együttműködve választották ki a megfelelő magkeveréket.

Különféle, speciális eledeleket válogattunk össze, amelyekhez egy háborús helyzetben szinte lehetetlen hozzájutni. Most körülbelül 400 kilónyi, közel 10 fajta keveréket tudunk kiküldeni, a kispapagájtól a nagypapagájig mindegyik fogyaszthatja. Szerencsére mi is tartunk madarakat, így tudjuk, mire van igazán szükségük, így gördülékenyen ment a csomag összeállítása, s reméljük sok-sok madárnak segíthettünk mi is.”

Mert az állatoknak is szüksége van segítségre…