Megújult és ki is bővült az Akác téri játszótér

Zombai-Kovács Ákos | Fotó: MekliZ fotó/Komlós Ádám
2022.12.08. 13:01

Megújult és ki is bővült Szigetben, az Akác téri játszótér. Erről a körzet képviselője és a Győr-Szol illetékese számoltak be a helyszínen. Ahogy korábban a mini park kialakítását, most annak bővítését is Szeles Szabolcs alpolgármester kezdeményezte, ráadásul a fejlesztéshez szükséges pénzt is ő biztosította, képviselői keretéből. A városvezető kiemelte, az Akác téren és környékén egyre több gyerekes család él, nekik kedvez a mostani játszótérfejlesztés és őket szolgálja a közelmúltban végrehajtott parkoló kialakítás is.

A hangulatos Akác téren, a körzet képviselőjének köszönhetően, évek óta már játszótér várja a családokat.

Anno Szeles Szabolcs kezdeményezte a mini park kialakítását, most is az ő ötlete a fejlesztés, illetve a bővítés.

„Korábban a kettős kereszt állt itt, amit áttelepítettünk, ide pedig egy kisebb játszóteret alakítottunk ki, mert nagyon nagy igény volt rá, most ezt bővítettük ki, kapott egy új, kombinált játszóeszközt, illetve vízvételi lehetőséget, a területet pedig megnagyobbítottuk” – mondta a Győr+ Médiának Szeles Szabolcs. „A körzetemben minden évben odafigyelek rá, hogy a játszótereket, ha csak apróságokkal is, de fejlesszük, ennek keretében léptünk most előre itt, az Akác téren is” – tette hozzá az alpolgármester.

Az ötletből a Győr-Szol révén lett valóság, a szolgáltató végezte el az új játék telepítését és a tereprendezést is. A fejlesztésnek hála kicsit nagyobb, de még élhetőbb és kényelmesebb lett az Akác téri játszótér.

„U alakban bővítettük ki a kerítést a Temető utca irányába, amire a járdához kapcsolódóan egy kiskaput is illesztettünk, a kibővített részre került egy kéttornyú vár, beülőkaros csúszdával és láncos lépegető híddal, a bővítés bruttó három és félmillió forintba került, amit Alpolgármester úr a képviselői keretéből finanszírozott” – fogalmazott Stanitz Tamás, a Győr-Szol Zrt. városüzemeltetési és kivitelezési igazgatója.

Az alpolgármester azt is elmondta, most és valószínűleg még egy ideig, az energiaválság miatt, nem a gigafejlesztésekről szól majd az élet Győrben, így Szigetben sem. Viszont, felértékelődnek az Akác térihez hasonló, komfortérzetet javító, kisebb beruházások. „Ez a mostani időszak inkább a nagyobb beruházások tervezéséről és a kisebb, komfortérzetet javító fejlesztések megvalósításáról szól, ez utóbbiak eddig is fontosak voltak, most pedig még jobban felértékelődnek” – hangsúlyozta Szeles Szabolcs.

A megszépült és kibővült Akác téri játszótérre kocsival érkező családok könnyedén le is tudják tenni az autójukat, hiszen ott, az elmúlt időszakban ugyancsak a képviselőnek köszönhetően, parkolókat is alakítottak ki.

Kapcsolódó témák: #fejlesztés | #Győr | #játszóterek |