Megújult az Újkapu utca

Fotó: Marcali Gábor
Győr+
2019.09.18. 11:55

A Belváros fontos közlekedési útvonalának rekonstrukciója készült el. A közműcserék után következhetett az út- és járdafelújítás, végül pedig a közvilágítás korszerűsítése is megtörtént.

„Évente több milliárd forintot fordít az önkormányzat útfelújításra és útépítésre, de állami beruházásból is jelentős közlekedési fejlesztések valósulnak meg. Az elmúlt években végzett folyamatos fejlesztéseket a jövőben is folytatni kell” – hangsúlyozta Borkai Zsolt az elkészült út átadásán. A polgármester köszönetet mondott a belvárosiaknak és az erre közlekedőknek a türelemért, amit a felújítás során tanúsítottak, hiszen a fejlesztés révén egy huszonegyedik századi minőségű út készült el, amit ráadásul teljes közműcsere előzött meg.

A Révfalu felől a Belváros felé tartó forgalom egyik fontos útvonala, az Újkapu utca burkolata az elmúlt években jelentősen leromlott. A felújítást azonban meg kellett előznie a közműcseréknek, amelyek közül a legnagyobb kihívást a hat méter mélyen húzódó szennyvízcsatorna cseréje okozta. A vezetékcseréket követően ez év februárjában már az útépítés kezdődhetett, amelynek keretében kicserélték a teljes útpályaszerkezetet, új bazaltszegélyeket építettek be és megújult a járda is.

Simon Róbert Balázs a terület országgyűlési képviselője kiemelte, az önkormányzat kezelésében 850 kilométeres úthálózat van, ami olyan hosszú, mintha Győrből elmennénk Brassóba. Ennek az úthálózatnak a folyamatos és szisztematikus felújítása zajlik, új szakaszok épülnek. Dr. Fekete Dávid elmondta, a Belváros az elmúlt években hatalmas fejlődésen ment keresztül, megújultak a terek, a sétálóutcák, és a lakóövezeti részek is rengeteget fejlődtek. Ide tartozik az Újkapu utca megújítása, de a Szent István úti csapadékvíz elvezetés beruházása is.

Prédl Antal, a győri Útkezelő Szervezet vezetője hozzáfűzte, az utca rekonstrukciója a Móricz Zsigmond rakparttól a Liszt Ferenc utcáig készült el, s megújult a közvilágítás is, mintegy 300 méter hosszon. Az iskola melletti gyalogátkelőhelynél kiemelt közvilágítást alkalmaztak a gyalogosok biztonsága érdekében. A beruházás önkormányzati forrásból, 230 millió forint értékben valósult meg.

Szerző: Papp Zsolt
TV-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #győri fejlesztés |