Megnyílt a tanmedence az Aqua Sportközpontban

Pécskai István
2023.02.11. 12:31

Február 6-án megnyílt, s azóta várja az úszni vágyókat az Aqua Sportközpont tanmedencéje. A 10 méter széles, 16 m hosszú, 90 centiméter mély, 33 fokos vízzel rendelkező medence környezetét korszerűsítették, kicserélték fölötte a LED-izzókat. Hétfőtől tehát kifogástalan körülmények között sportolhatnak a létesítménybe érkezők, akik az öltözőket is használhatják.

A tanmedence a hét 51 órájában foglalt, de akadnak még szabad időpontok, így továbbra is van lehetőség a bérlésére. Jelenleg 11 különböző bérlővel van megállapodása az üzemeltetőnek: ezek között kettő babaúszás-oktató csoport van, két társaság pedig egészségfejlesztő foglalkozást tart a különleges bánásmódot igénylő gyermekek számára. A gyógyúszás mellett a kezdők és az utánpótlás-versenyzők sportfoglalkozása is folytatódik, s a Széchenyi István Egyetem szintén használja a tanmedencét.

„A sportolni vágyók nagyon örülnek neki, hogy újra tudnak úszni. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a létesítménybe érkezők a lehető legjobb körülmények között sportolhassanak. A jelenlegi próbaüzem során igyekszünk felmérni, mire van még szükség, s az igények alapján hajtunk majd végre fejlesztéseket” – nyilatkozta Nagy Gergely László, a Győr Projekt Kft. ügyvezetője.
A szakember hozzátette, első körben kis létszámú csoportok vették birtokba a tanmedencét.

„Az úszásoktatók huszonöt-harminc fővel kalkulálhatnak foglalkozásonként, ez ugyanis a medence kapacitásának a maximuma. Babaúszás esetén ez a szám húsz – fogalmazott Nagy Gergely László, aki arról is beszélt, a statisztikák szerint hányan váltanak jegyet az uszodába. – Lakossági szinten egy hónap alatt átlagosan 1800 ember érkezik belépővel vagy bérlettel az uszodába. A teljes komplexum nyitvatartása esetén egyébként ennél jóval többen férnének el a létesítményben.”

A Győr Projekt Kft. ügyvezetője hozzátette, a célközönség számára a délután háromtól este hétig tartó időszak a legkedveltebb, a tapasztalatok alapján a legtöbben ezekben az órákban szeretnek úszni. Vannak idősávok, amelyek egyáltalán nem népszerűek, a kora reggeli órákban, fél kilenc előtt nagyon kevesen veszik igénybe a létesítményt. A délelőtti idősávokban egyébként elsősorban az iskolások és a babaúszók használják a tanmedencét, és az egyetemisták is ezt a periódust preferálják. Nagy Gergely László elmondta, igyekeznek az Aqua Sportközpont teljes egészét megfelelően karbantartani.

„A menedzsment folyamatosan dolgozik azon, hogy kinyithassuk a teljes komplexumot. Ehhez azonban szükség van az 50 méteres medence LED-es korszerűsítésére. Bízunk benne, hogy más városokhoz hasonlóan mi is kapunk anyagi támogatást ehhez, s a létesítmény üzemeltetéséhez. A megnövekedett rezsiárak miatt a számlákon szereplő összegek a sokszorosára nőttek. Nehéz helyzetben vagyunk, nekünk is szükségünk van a támogatásra” – jelentette ki Nagy Gergely László.

Kapcsolódó témák: #Aqua Sportközpont | #Győr |