Könyvhét Győrben

Megnyílt a győri Ünnepi Könyvhét

Fotó: Ács Tamás
Győr+
2022.06.09. 18:51

Az ünnepélyes megnyitóval hivatalosan is kezdetét vette ma délután a 93. Ünnepi Könyvhét és a 21. Gyermekkönyvnapok Győrben. Mától egészen szombatig számtalan izgalmas programmal várják az érdeklődőket a rangos könyves seregszemlén.

A Kisfaludy Könyvtár rendezvénytermében a magyar kortárs irodalom ikonikus alakja, Zalán Tibor József Attila díjas író, költő, drámaíró megnyitó beszédében emlékeztetett rá: nem csupán a 93. ünnepi könyvhét kezdődik meg a mai nappal, hanem egyúttal a győri könyvtár 125 éves fennállását is ünnepeljük az idén. Ez mintegy két emberöltőnyi hivatást és szolgálatot jelent, így Vörösmarty Mihály klasszikus sorait idézve fel kell tenni a kérdést: „Ment-e a könyvek által a világ elébb?”

Zalán Tibor

Zalán Tibor rögtön válasszal is szolgált és úgy fogalmazott:Igen, ment, hiszen a könyvekben van leírva a közös múltunk, amely nélkül értelmezhetetlenné válnék a jelenünk, és elképzelhetetlen lenne a jövőnk. Mondom ezt abban a felgyorsult digitális világban, amelyben a történések már megtörténtük pillanatában megosztható hírré válnak és amikor a képi ábrázolás a megörökítés elsődleges eszközévé avanzsált.”

Rózsavölgyi László köszöntőjében hangsúlyozta: a könyvhét a legjobb bizonyíték arra, hogy a könyv nem elavult műfaj:

Rózsavölgyi László

„A könyv örök érték, digitális világunkban sem szorul ki életünkből az irodalom, ezért Márai Sándor szavaival élve bátran adhatjuk életre-halálra olvasni, hiszen a könyvolvasás az egyik legnagyobb emberi ajándék. Egy könyvben egész világok rejtőznek, így amikor egyet leemelünk a polcról, az a szabadság legkézzelfoghatóbb bizonyítéka.

Az oktatási, kulturális, sport és turisztikai bizottság elnöke hozzátette: „mai bizonytalan világunkban, amikor a szomszédunkban háború dúl, és a napi hírekkel is manipulálnak bennünket, vissza kell térjünk a papírhoz, ez az egyetlen esélyünk. Olvassunk bátran, olvassunk szabadon. Minderre remek lehetőséget nyújt a most megnyíló rendezvénysorozat Győrben.”

A Cafuné Duó

A megnyitón fellépett a Pataki Anna és Stummer Márton alkotta Cafuné Duó is, s színvonalas előadásukkal tették még hangulatosabbá az eseményt.

Az Ünnepi Könyvhét és a 21. Gyermekkönyvnapok eseményei egészen szombatig zajlanak Győrben. A program egy része a tartósan esősre forduló időjárás miatt módosult, erről részletesebben itt olvashatnak. A programok teljes listája pedig elérhető a győri könyvtár weboldalán.

Galéria: Ács Tamás

Kapcsolódó témák: #Győr | #könyvhét |