A közelmúltban Győr Város Szociálpolitikájáért” díjjal tüntették ki Kaszáné Tóth Katalint, a győri Család- és Gyermekjóléti Központ köznevelési csoportvezetőjét.

A mosonmagyaróvári lány a Révai gimnáziumban érettségizett, majd a Széchenyi István Főiskolán szociális munkát tanult. Látta, hogy sok gyereknek a tanításon kívül segítségre van szüksége, s ezt a pedagógus bármennyire lelkes, nem képes megadni.

Szerencsésnek tartja, hogy a szakmán belül több területen is kipróbálhatta magát. Családgondozóként kezdte a pályát, majd gyermek- és ifjúságvédelmisként folytatta. Dolgozott a Családok Átmeneti Otthonában, majd a Kossuth iskolában, és mindenhol elhivatott munkatársakkal találkozott. Pedig a feladat nem kicsi és nem is kevés. A nehéz helyzetben lévő, veszélyeztetett gyerekekkel való foglalkozás, a szülőkkel való kapcsolattartás, valamint az osztályokban a megelőzést szolgáló csoportfoglalkozás. „A Kossuth iskolában nagy hangsúlyt helyeztünk a helyi közösséggel való együttműködésre. Nagy kihívás egy szegregátumban dolgozni, s arra is rá kellett jönnöm, hogy nem lehet mindent helyben megoldani.”

Kaszáné Tóth Katalin életében izgalmas időszak volt a 2016-os év. Ekkor alakult meg az iskolai szociális segítő hálózat, melynek megszervezésében oroszlánrészt vállalt. A szolgáltatás lényege, hogy könnyen elérhető legyen a pedagógusok, a szülők és a gyerekek számára, ezért a segítő munkát helyben végzik az óvodákban és az iskolákban. Ez a gyakorlat jót tesz a szakmák közötti együttműködésnek is. Győrben kiváló a kapcsolatuk a tankerületi, a szakképzési, és az egyéb fenntartású intézményekkel. Egyébként azt tapasztalja, hogy az önkormányzat hosszú évek óta jó gazdája a szociális ellátórendszernek és az intézményeknek.

Az oktatási intézményekben végzett feladat másik része prevenciós tevékenység. Olyan aktuális témákban tartanak foglalkozásokat a diákoknak, mint a digitális biztonság vagy a szociális készségfejlesztés.

„Az a nagyszerű a munkánkban, hogy közvetlenül segíthetünk, a csoportfoglalkozások nem kötöttek, tudunk igazodni az igényeikhez, ez pedig optimális szakmai szabadságot ad. A gyerekek hamar rákapcsolódnak a segítőkre, egy-egy előadás után néhányan biztos megkeresnek valamilyen problémával. Hatalmas szükségük van a meghallgatásra, s az a nagy előnyünk, hogy a tanárokkal ellentétben, mi nem vagyunk alá-fölérendeltségi viszonyban velük.” 

Katalint hivatása sok szép élménnyel ajándékozta meg az eltelt huszonkét évben, de voltak nehéz pillanatok. „Ha a családból kell kiemelni egy gyermeket, az nagyon megrázó a családsegítőnek is. A legmeghatóbb esetem az volt, amikor egy ilyen kiemelést követően már felnőttként mondott köszönetet, hogy eljártam az érdekében, s nem hagytam elkallódni. Ez azért is különleges, mert általában kevés visszajelzést kapunk a munkánkról.”