Speciális szabályok lépnek életbe, megváltozik például az iratbetekintés módja is

Megkezdődött a tárgyalások kitűzése

Fotó: Szigeti Sándor
Győr+
2020.06.02. 14:48

Június 22-étől folytatódnak a tárgyalások a Győri Törvényszéken, valamint az illetékessége alá tartozó járásbíróságokon. Az időpontok kitűzése már megkezdődött. A járványügyi helyzet miatt változik például az ügyfélfogadás rendje, az iratokba való betekintés módja, a törvénykezési épületekbe belépni pedig csak indokolt esetben lehet.

A koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszában, 2020. június 1. napjától a Győri Törvényszék és a törvényszék illetékessége alá tartozó járásbíróságok épületeibe ügyfeleknek belépni csak indokolt esetben, eljárási cselekményen való részvétel vagy kezelőirodai ügyintézés céljából lehet – olvasható a törvényszék ma megjelent hivatalos közleményében.

Az egyes kezelőirodák esetében irodánként egyszerre legfeljebb két ügyfél tartózkodhat az épületben oly módon, hogy az irodában egy fő tartózkodhat, míg a további egy fő az iroda előtt, legalább másfél méteres távolságra várakozhat.

Az ügyfélsegítő napra kizárólag előzetes időpontfoglalást követően lehet érkezni, időpontot foglalni a Győri Törvényszék honlapján az ügyfélsegítő/időpontfoglalás menüpontban lehetséges (https://gyoritorvenyszek.setmore.com/bookappointment). Amennyiben erre nincs lehetősége, a polgári kezelőiroda ügyfélfogadási időben telefonos vagy személyes kérésre időpontot foglal.

Iratbetekintésre szintén előzetes időpont egyeztetés alapján van lehetőség, időpontot foglalni az irodákon ügyfélfogadási időben személyesen vagy telefonon lehet.

A papíralapú iratokat az épületekben a földszinti, illetve a kezelőirodákban lévő gyűjtőládákban lehet elhelyezni, amely iratok automatikusan három napra iratkaranténba kerülnek. Amennyiben soron kívüli beadványa van, abban az esetben ezt a tényt a borítékon vagy az iraton fel kell tüntetni. Irodai dolgozó iratot nem vehet át.

A Győri Törvényszék bíróságain a tárgyalások 2020. június 22. napjával folytatódnak, a tárgyalások kitűzése megkezdődött. Az épületbe kizárólag az idézettek léphetnek be az idézésben megjelölt időpont előtt legfeljebb 15 perccel.

Az épületben történő tartózkodás során az ismert járványügyi szabályok betartását kérik. Az iratkaranténra vonatkozó szabályokra figyelemmel, tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy azon ügyek esetében, amelyekre nézve tárgyalási határnap van kitűzve, a tárgyalás napját megelőző egy hétben már nem lehetséges az irattanulmányozás.

Az épületben az ügyfelek számára kötelező az orrot és a szájat eltakaró maszk, valamint a kézfertőtlenítő használata!

A Győri Törvényszék épületibe történő belépéskor nyilatkozni kell arra nézve, hogy a megjelenés járványügyi szabályba ütközik-e. Ebben az esetben az épületbe belépni nem lehet!

A tárgyalótermek előterében, valamint a folyosókon várakozni csak a feltétlenül szükséges időtartamban lehet!

Forrás: Győri Törvényszék