A győri szolgáltató országosan is példát mutat

Megbecsülik a dolgozókat a GYHG-nál

Földvári Gabriella Fotó: Marcali Gábor
2024.05.26. 14:45

A város köztisztaságának biztosítása érdekében sok a feladat a GYHG-nál. Azért, hogy minden precízen működjön, két és fél éve új szemlélet szerint tevékenykednek a Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.-nél. A jól működő hulladékszállítás, a szelektív szigetek és a hulladékudvarok kiváló üzemeltetése teszi többek között élhetővé városunkat.

A gazdaságosság, a hatékonyság, a város köztisztasági rendszerének szervezése által és a régiókoordinátori szerep elnyerésével úgy erősödik a győri önkormányzat cége, hogy közben egyre bővülő és szorgalmas munkahelyi közösség formálódott. A társaság dolgozói létszáma 182-ről 246-ra nőtt, ezzel 64 új győri munkahelyet hozott létre a cég – tájékoztatta lapunkat Nagy Csaba, a GYHG ügyvezetője.

Jó fizetéssel ismerik el a jó munkát

Dr. Dézsi Csaba András polgármester kérésére a GYHG-nál felzárkóztató béremelés indult, 2023-ban 15%-kal, 2024-ben 18%-kal emelkedtek a fizetések, azért, hogy a dolgozók a munkájuk után kapott forintokból meg tudjanak élni. A béren kívüli juttatások növekedése ugyanezt az ütemet követi, a legnagyobb mértékű, 17%-os emelés a fizikai állományban és az irodai ügyintézői munkakörökben volt.

Nagy Csaba

„A város köztisztaságának biztosítása érdekében sok a feladat, a GYHG dolgozói szívesen vállalnak pluszmunkát, hiszen jól tudják, a túlórát elszámoljuk mindenkinek. A GYHG-nál rendszeresen van lehetőség a bér és a túlóra mellett további pluszpénz megkeresésére. Jó példa erre a rendkívül sikeres kihelyezett hulladékudvarok, ahol az egyes helyszíneken az ügyfeleket felíró, a magyarországi lakcímkártyát ellenőrző munkatársak önkéntesen többletmunkát vállaló irodai ügyintézők, az autóból, az utánfutóról lepakoló és mérlegelő dolgozók adott napon nem vezényelt kukásautó-sofőrök, kukarakodók vagy gépkezelők” – tájékoztatott az ügyvezető. A szombati kihelyezett hulladékudvari munka után rövid időn belül már a dolgozó bankszámláján van a pénz, így a győri GYHG-s családoknak a szokásos havi fizetésnapok között is lehet bevétele. A cégnél kiemelten fontos a tapasztalt munkatársak megbecsülése, ezt évente törzsgárdajutalom formájában fejezik ki. A program újraindításakor az éveket érő forintokat megháromszorozták.

Az előremutató ötleteket megvalósítják

A béren kívüli juttatások fontos pillére az iskolakezdési támogatás, ennek keretében eddig gyermekenként nettó tizenötezer forintot, idéntől dupláját, gyermekenként harmincezer forintot kapnak a GYHG-s családok az iskolakezdésre.

„Mindez egyben azt jelenti, hogy a magyarországi kommunális cégek közül a győri GYHG adja a legjobb juttatási csomagot dolgozóinak,

a vállalat a szakmai felkészültsége mellett munkatársainak megbecsülésében is országos példát mutat” – emelte ki Nagy Csaba.

A dolgozók minden évben nagyon várják a családi napot, amely idén június 16-án lesz a győri állatkertben, ahol várhatón ezúttal is több százan vesznek részt. A nyár folyamán még családi horgászversenyt, ősszel gokartbajnokságot, év végén pedig kocsonyafőző versenyt rendeznek a dogozók számára.  

Nagy Csaba hozzátette: „A pénz természetesen nem minden, legalább ugyanolyan fontos a jó munkahelyi légkör és a közvetlenség is. A GYHG-nál fizetésnapon munkásgyűlésen beszéljük át a cég dolgait a dolgozókkal. Közvetlen kapcsolatot alakítottunk ki a munkavállalókkal, ennek köszönhetően bizalommal fordulnak felénk, számtalan, a szakterületüket érintő javaslatot tesznek, amelyek közül a jó ötleteket meg is valósítjuk, hiszen minden előremutató elképzelés a cég, a közösség és Győr fejlődését szolgálja.”

Kapcsolódó témák: #dolgozók | #GYHG | #Győr | #hulladékszállítás |