Már csak pár hétig lesz kapható a mentolos cigi

Fotó: Shutterstock/Pcess609
Tóth Vivien
2020.05.10. 08:57

Május 20-tól megszűnik a mentolos dohányáruk forgalmazása, ez alól csak az elektromos és a füstmentes cigaretta lesz a kivétel. Utánajártunk, miért károsabb a mentolos ízesítés a dohányzásban, és a fogyasztókat is megkérdeztük: lemondanak-e a cigizésről, vagy másikat választanak a mentolos helyett?

Hazánkban is népszerűek voltak a különféle ízesített cigaretták, melyek többségét már 2017-ben megszüntették. Most a mentolos ízesítésű dohánytermékeken van a sor. Dr. Czompó Márta pulmonológus, allergológus főorvos szakvéleménye szerint a menta leveléből
kivont olaj
, melyet a dohánytermékeknél használnak, nagyobb mennyiségben tartalmaz pulegon nevű vegyületet; melyről kimutatták, hogy főleg máj- és tüdőrákot, illetve egyéb daganatot okozhat.

Az elektromos cigarettákhoz kapható liquid töltetekhez használt folyadékban pedig még nagyobb koncentrációban jelen van ez a vegyület.
A főorvosnő egyáltalán nem javasolja az ízesítés miatt áttérni az elektromos vagy a füstmentes cigarettára azok káros hatása miatt, ráadásul az ízesített fajták számos adalékanyagot, például pulegont, E-vitamin-acetátot, propilénglycolt tartalmaznak, amik erősen tüdőszövet roncsoló hatásúak.

A dohányboltosok véleménye szerint viszont a vásárlók egy része át fog térni az elektromos fajtára, vagy váltanak sima, normál dohánytermékre.

Marcalvárosi dohányboltosokat kérdeztünk a betiltásról, ők az elektromos és a füstmentes cigarettát fogják ajánlani alternatívaként a vásárlóiknak, forgalomkiesésre ezáltal nem számítanak. Az egyik eladó arról is beszámolt, hogy tudomása szerint lyukas lesz a filtere néhány cigarettának, és azon át
gyógyszertári mentaaromát fognak a dohányosok beleadagolni, alternatív megoldásként.

Az általunk megkérdezett cigarettázók vegyes tervekkel készülnek a változásra. Tóth Bence 25 éves, hét éve dohányzik, a mentolos fajtájú cigarettát három éve szívja. A tiltásnak nem örül, de amúgy is gondolkodott azon, hogy áttér az e-cigire, a májusi intézkedés pedig megerősítette a döntésében. Többször próbált leszokni, de csak ideiglenesen sikerült.

Horváth Zoltán elmondása szerint nem erős dohányos, de mindig is mentolos cigit szívott. Az elektromos cigaretta nála nem opció, semmiképp nem térne át arra a fajtára. Tervei szerint gyengébb, ízesítetlen cigit fog szívni, ha megszüntetik a mentolosat.

Bánczi Éva, Zoltán menyasszonya is mentolos cigarettát szívott eddig, de erős dohányosnak ő se mondaná magát. Próbálta már az e-cigit, de szerinte nem helyettesíti a hagyományos dohányzást, hiába tudna ízesített liquidet venni. „Ha megszűnik a mentolos, akkor végleg abbahagyom a dohányzást, mivel az ízesítetlen cigarettát nem tudom elszívni” – vélekedik.

Kapcsolódó témák: #egészség |