Felszámolták a szlovák kábítószer-terjesztő bűnszervezetet

Magyar-szlovák rendőri együttműködés

Fotó: Police.hu
Police.hu
2020.10.02. 11:00

Az összehangolt akcióban három férfit fogtak el, és nyolc helyszínen tartottak kutatást.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság mosonmagyaróvári felderítői és a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) pozsonyi részlege szeptember 30-án közös műveletben három férfit fogott el, valamint nyolc helyszínen tartott kutatást. Az akció négy hónapos közös előkészítő munka eredményeként valósult meg.

Fotó: Police.hu

A bűnözői csoport feltételezett vezetője ellen a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntette miatt még 2019 augusztusában indított eljárást, mivel a felmerült információk szerint a férfi a szervezet működését rajkai tartózkodási helyéről irányította.  A bűnszervezet tagjai Pozsonyban és környékén kerültek rendőrkézre.

Az október elsején hajnalig tartó kutatások során kábítószerre, nagy mennyiségű készpénzre, valamint fegyverekre bukkantak a szlovák és magyar nyomozók. A rendőrök a csoport feltételezett vezetőjének rajkai lakcímén közel száz – vélhetően bűncselekményből származó – több millió forint értékű ismeretlen eredetű tárgyat találtak, és vagyonvisszaszerzés keretén belül készpénzt, valamint elektronikai eszközöket foglaltak le.

Fotó: Police.hu

A bűnszervezet tagjait a szlovák hatóságok őrizetbe vették, a büntetőeljárást pedig további együttműködés keretében folytatják a magyar hatósággal.

Kapcsolódó témák: #rendőrség |