Linett az év első győri babája

Földvári Gabriella Marcali Gábor
2023.01.14. 07:59

Kránicz Linett január elsején 0 óra 3 perckor, 3420 grammal és 50 cm-rel, apukája jelenlétében született meg a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházban. Ő lett az idei év első győri újszülöttje.

A boldog családot dr. Dézsi Csaba András polgármester csütörtökön Kenus utcai otthonukban látogatta meg, és 100 ezer forintos ajándékkal lepte meg.

„Amióta polgármester vagyok, azóta az önkormányzat 100 ezer forinttal támogatja az év első szülöttjét. Öröm, és fontosnak tartom, hogy babákkal bővüljön a város. A Babaligetet is azért nyitottuk meg, hogy a Győrben született gyermekek egy-egy fát kapjanak, ezzel is kötődjenek a városhoz. Most olyan fiatal családdal ismerkedtem meg, akiken látszik, hogy szeretik Győrt, pozitívan gondolkodnak, fantasztikus emberek” – hangsúlyozta dr. Dézsi Csaba András.

Az anyuka, Kránicz Dorina elmesélte, négy nappal korábbra várták a babát, végül december 31-énc este 8-kor mentek be a kórházba, 9-kor került a szülőszobára, ahol az orvos felkészítette arra, hogy lehet, övé lesz az év első babája, hiszen minden esélyük megvolt rá. A szülés pedig rendben zajlott, és éjfél után 3 perccel látta meg a kislány a napvilágot. A baba egészséges, jó kislány, azóta is szépen fejlődik, eszik, alszik, nem sírós – mondja az anyuka.

Dorina hozzátette: hatéves kisfiának január elsejére tervezték a szülinapi buliját, aki január 4-én született, de még 31-én délelőtt átadta neki az ajándékát, hátha mégsem tud ott lenni az ünnepségen. A kisfiú egyébként nagyon várta Linettet, szeretettel, figyelemmel veszi körül húgát és óriási segítsége az anyukának.

Dorina és András négy éve vannak együtt, két éve lesz februárban, hogy összeházasodtak, az anyuka az Árkád egyik boltjának üzletvezetőjeként ment szülési szabadságra, az apuka pedig az Audi-gyár gárdáját erősíti.

Kapcsolódó témák: #családok | #év első újszülöttje | #Győr |