Kábítószer

Letartóztatták a győri drogbanda tagjait

Fotó: police.hu
Győr+
2021.02.07. 20:01

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte annak az öt gyanúsítottnak a letartóztatását, akik a gyanú szerint huszonéveseknek árultak kokaint és marihuánát.

A bíróság a megalapozott gyanú fennállását megállapította és a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését indokoltnak látta.

A bíróság határozatának indokolása szerint a letartóztatás elrendelésének törvényi feltételei közül az eljárás nehezítésének a veszélye mindegyik gyanúsított esetében fennáll, hiszen megalapozottan feltehető, hogy a bizonyítást veszélyeztetnék, így az eljárásban résztvevőket befolyásolnák, valamint bizonyítási eszközöket rejtenének el.

A gyanúsítás tárgyát képező cselekmény kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A döntést egy gyanúsított tudomásul vette, esetében a döntés végleges, míg a többi gyanúsított fellebbezést jelentett be a határozattal szemben. – olvasható a Győri Törvényszék közleményében.

Kapcsolódó témák: #Győri Törvényszék | #rendőrség |