Fejlesztés

Látványosan készül az új mentőállomás

Fotó: Győr+
Zombai-Kovács Ákos
2022.06.03. 12:15

Látványosan készül az új győri mentőállomás, számolt be a munkálatok állásáról a fejlesztés kezdeményezője a Győr+ Médiának. Kara Ákos emlékeztetett, a kormány 3 milliárd 345 millió forintos támogatásából valósul meg a beruházás, a Modern Városok Program keretében. Az országgyűlési képviselő kiemelte, a mentők értékes és áldozatos munkát végeznek, nap, mint nap, megérdemlik, hogy végre valóban európai körülmények között dolgozzanak. A fejlesztés jövő nyárra készülhet el, 2023 őszétől már a Szauter utcából indulnak munkába a mentők.

Mentőhelikopter érkezett péntek délelőtt a győri kórházba, a jármű az intézmény tetején landolt. De ha mentőautó indul munkába, egyelőre még a nem igazán korszerű belvárosi bázisról teszi ezt. De már nem sokáig, hiszen látványosan készül az új győri mentőállomás. A fejlesztést korábban Kara Ákos kezdeményezte.

Magam kezdeményeztem ennek az új mentőállomásnak a megépítését, amihez megszülettek a szükséges kormányzati döntések és valamikor kora tavasszal el is indulhatott a munka a területen” – mondta Kara Ákos. Gőzerővel megy a munka a Szauter utca szomszédságában. A falak már látszanak és az eddig a földfelszínen futó távhő vezetékeket is a földbe süllyesztik egy részen, mert itt lesz a létesítmény kijárata.

Valóban látványos szakaszba ért a fejlesztés, mivel itt lesz a mentőállomás kijárata, a vezeték egy részét a föld alá kell süllyeszteni, de a falak is szépen nőnek ki a földből, szóval jó látni, ahogy készül a több mint 3, 3 milliárdos beruházás” – tette hozzá az országgyűlési képviselő.

A mentők korábbi bázisa, a Tarcsay utcában volt, kicsi, korszerűtlen és elavult körülmények között végezték áldásos tevékenységüket a szakemberek. A fejlesztés révén végre európai körülmények közé kerülnek az OMSZ munkatársai. „A mentők régi kérése, igénye volt, hogy végre európai körülmények között végezhessék napi munkájukat és az mentőállomás már valóban 21. századi körülményeket teremt majd a szakemberek számára” – fogalmazott a politikus.

A több mint 3, 3 milliárd forintos kormánytámogatásból megvalósuló mentőállomás 2023 júliusára lesz kész, majd a tervek szerint a jövő év őszétől indulnak munkába már innen a mentők.

Kapcsolódó témák: #fejlesztés | #Győr | #mentőállomás |