Szemtanú

Látta valamelyik esetet?

Fotó: Ács Tamás
Győr+
2022.02.24. 12:42

A rendőrség a lakosság segítségét kéri.

Ismeretlen személy közlekedett 2022. február 23-án  6  óra 30 perc és 8 óra 30 perc közötti időben, Győrben, a Pásztor utcában az Újlak utca felől. Haladása során a Pásztor utca 12/B szám előtti útszakaszon, az út menetiránya szerinti jobb oldalán szabályosan várakozó Volkswagen kikerülése közben gépjárművével az autó bal elejének ütközött.

A balesetet követően az ismeretlen személy adatai hátra hagyása nélkül a helyszínt elhagyta, személyi sérülés nem, azonban anyagi kár keletkezett.

Ismeretlen személy 2022. február 22-én 7 óra 45 perc és 8 óra 20 perc közötti időben az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú – feltehetően – tehergépkocsival közlekedett Győrben, a Bástya utcán a Kiss János utca felől az Újkapu utca irányába. Közlekedése során járművével nekiütközött az utcán parkoló fehér színű Jeep személygépkocsi bal elejének.

A balesetet követően az ismeretlen személy adatai hátra hagyása nélkül a helyszínt elhagyta, személyi sérülés nem, azonban anyagi kár keletkezett.

A balesetek körülményeinek tisztázása érdekében, tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, Győr Szövetség utca 17. szám alatt vagy az 520-092 illetve a 520-094-es telefonszámon.

Kapcsolódó témák: #baleset | #közlekedés | #rendőrség | #szemtanú |