Rendőrség

Látta? Segítsen!

Illusztráció: police.hu
Győr+
2022.03.23. 18:52

A balesetek körülményeinek tisztázása érdekében, tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, Győr Szövetség utca 17. szám alatt vagy az 520-092 illetve a 520-094-es telefonszámon.

Ismeretlen személy március 16-án 19 óra 30 perc és március 18-án 12 óra 45 perc között Győr, Bercsényi liget 35/a. szám előtti parkolóhelyről – feltehetően előremenetben – szándékozott kihajtani ismeretlen rendszámú személygépkocsijával. Elinduláskor nekiütközött az előtte várakozó Fiat Puntonak. Az ismeretlen okozó a helyszínről adatai hátra hagyása nélkül elhajtott. A baleset során személyi sérülés nem történt.

Március 22-én 7 óra 48 perc körül ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú kék színű személygépkocsival közlekedett Győrben, a Szigethy Attila úton a Zrínyi utca felől a Bartók Béla út irányába, amelynek során a Győr, Szigethy Attila út 32. szám előtti szakaszon – feltehetően szabálytalan sávváltást követően – eléhajtott a mellette egyenesen haladó tehergépkocsinak, és összekoccantak. Az ütközést követően mind a két résztvevő megállás nélkül tovább hajtott.

Kapcsolódó témák: #baleset | #rendőrség |