Szemtanú

Látta a baleseteket? Segítsen!

Fotó: Ács Tamás
Győr+
2021.12.15. 09:59

A rendőrség három baleset kapcsán is a lakosság segítségét kéri.

Ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú személygépkocsival közlekedett Győrben, a Fehérvári út 3. szám alatt lévő barkácsáruház parkolójában 2021. november 18-án 12 óra körül. Vélhetően hátramenetet hajtott végre, amikor neki ütközött egy Skoda Octavia típusú személygépkocsi hátuljának, amelyben kárt okozott.

Nyúlon, a Petőfi Sándor utca 2. szám előtt az úttesten várakozott, majd hátramenetet hajtott végre ismeretlen sofőr egy BMW X5 típusú személygépkocsival 2021. december 13-án 10 óra körül. Haladása során neki ütközött a mögötte korábban leparkolt Opel Meriva típusú személygépkocsinak, amelyet megrongált.

Ismeretlen személy ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú járművel közlekedett 2021. december 13-án 5 óra 30 perc és 13 óra 2 perc között Győrben, a Pusztaszeri utcában. Haladása során – a Bárczi Gusztáv utca 2. szám előtti útkereszteződésben – hátramenetet hajtott végre, és neki ütközött az úttest jobb szélén parkoló Audi A4 típusú személygépkocsinak.

Az ismeretlen sofőrök a baleseteket követően a helyszínről adataik hátra hagyása nélkül távoztak.

Kérjük mindazon szemtanúk jelentkezését, akik a fenti közúti közlekedési baleseteket látták, vagy azokra vonatkozóan bármilyen információval tudnak szolgálni.

A felhívás kapcsán bejelentést tehetnek személyesen a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán Győrben, a Szövetség utca 17. szám alatt, vagy a 96/520-092, illetve 96/520-094-es telefonszámok valamelyikén.

Kapcsolódó témák: #baleset | #közlekedés | #rendőrség | #szemtanú |