Látogatóban az Obsitos Dalárdánál

J. Kovács Andrea Fotó: Vig Norbert
2024.05.24. 17:21

A Győri Obsitos Nosztalgia Dalárdánál járt látogatóban dr. Dézsi Csaba András péntek délután a „Beszélgess a polgármesterrel!” sorozat részeként.

A találkozó elejének megható mozzanata volt, amikor az egyik kórustag köszönetet mondott dr. Dézsi Csaba Andrásnak azért, hogy létrehozta a szívcentrumot, ahol megmentették az életét. 

A huszonöt tagot számláló férfi énekkar tizenkilenc éve alakult. Tímár Antal kórusvezető portálunknak úgy fogalmazott: az Obsitos Dalárda célja a hagyományápolás. Bár az átlagéletkoruk 79 év, mégis minden meghívásnak eleget tesznek. Holnap például a székesfehérvári Katonadal Fesztiválon lépnek színpadra. Idáig háromszázhatvan fellépésük volt, repertoárjukban mintegy 120 katonadal, kuruc nóta, illetve I. világháborús nóták szerepelnek. 

„Amit Önök csinálnak, az fantasztikus. A városban jó a civil élet, számos szervezet, klub, egyesület működik, melyeknek nagy része a közös hobbin alapul. Mi győriek egyébként olyanok vagyunk mint egy nagy család. Sokféleképpen látjuk a dolgokat, de az a lényeg, hogy Győr szekerét egy irányba húzzuk” – mondta a polgármester, majd átnyújtotta a kórusvezetőnek a támogatást jelképező táblát.

A találkozó kötetlen beszélgetéssel folytatódott.

Galéria: Vig Norbert