Kurucz Dániel színészből lesz operaénekes

Mihályi Orsi Fotó: Győr+ Rádió
2023.10.03. 20:30

A Győri Nemzeti Színház társulatának egyik legfiatalabb tagja Kurucz Dániel, akivel Mihályi Orsi beszélgetett.


A fiatalember 2018-ban érkezett a győri színházba gyakorlatra, majd az akkori direktor rögtön szerződtette is a következő évadtól kezdve. Jobbnál-jobb zenés, illetve prózai szerepeket játszott. Mindig is törekedett arra, hogy fejlődjön, és képességeihez mérten a legjobbat hozza ki magából.

Már egész korán, a színművészeti egyetemen azt tanácsolta neki az egyik énekmestere, hogy próbálja meg az operaének szakot. Akkor még nem, de idén próbára tette magát a felvételin. A kihívást sikerrel teljesítette és felvételt nyert a debreceni egyetem klasszikus énekművész szakára. Ám persze ettől a színház ugyanúgy az élete része marad: ebben az évadban még eljátssza a szerepeit, ám jövőre a fő irányvonal az egyetem lesz.

Fáj a szívünk, hogy nem láthatjuk itt a későbbiekben, de ki tudja, tán az egyik opera bemutatónk szereplője lesz pár év múlva?! Sok szerencsét és sikert kívánunk neki az új hivatásához, amiről részletesen is beszélgettünk a Maszk nélkül legújabb adásában.

Kapcsolódó témák: #Győri Nemzeti Színház | #Maszk nélkül |