Széchenyi István Egyetem

Közlekedésmérnökként indult el, költőnőként tért vissza

Fotó: Májer Csaba József
Győr+
2021.12.07. 14:32

Sok év telt el, amíg az asztalfiókból a nyomdába került első verseskötete, mert nagy utat járt be, mire közlekedésmérnökből költőnő lett. Kovács Enikő „Edyko” a győri Széchenyi István Egyetem alumnija visszatért az intézmény falai közé, egy éve a Tanulmányi Osztály munkatársa. A napokban jelent meg negyedik verseskötete Edykomédia címmel. Költészetéről, a hallgatói évekről és élete vargabetűiről mesélt.

Gyerekként még csak dalszövegeket költött át, amivel elsősorban osztálytársait szórakoztatta, de már akkor sokan biztatták, hogy ez irányú tehetségét kamatoztassa. Ő mégis reálvonalon tanult tovább a középiskola után a Széchenyi István Egyetem jogelőd főiskoláján. Az első évet gépészmérnökként kezdte el, végül közlekedésmérnökként diplomázott 2001-ben. A főiskolás évek sem maradtak azonban költészet nélkül, a csoporttársakból lett a közönség, verseibe pedig beleszőtte a SZIF-es életérzést, sok humorral fűszerezve.

Akkoriban még létezett a hajózási szakirány, ami nagyon érdekelt volna, de sajnos éveken át nem indult el, mert kevés volt rá a jelentkező, a vasutas szakirányhoz hasonlóan, így végül meg is szüntették. Erről aztán született pár vicces sor, ami bejárta akkor a főiskolát. »Már csak az elejére emlékszem… Hegyek között, völgyek között zakatol a vonat, három ember választotta idén is a vasutat… ( nevet )«”emlékezett vissza Kovács Enikő „Edyko”. Hozzátette: „Nagyon szerettem ide járni, örökké emlékezetesek maradnak az Aranyparton töltött délutánok, a közös főzések a szaktársakkal, a szakmai kirándulások. A csomagoláslaboratóriumban Szabó Zoltán tanár úr – aki sajnos tragikusan fiatalon elhunyt – rengeteget foglalkozott velünk, összefogta a csapatunkat”.

Diplomája megszerzése után végül nem a szakmában helyezkedett el. Volt banki ügyintéző, fuvarszervező, minőségbiztosítási ellenőr és asszisztens is az elmúlt húsz évben, miközben sorra születtek a versek. Tavaly döntött úgy, hogy a fővárosból visszatér Győrbe, és megpályázza az egyik meghirdetett állást a Széchenyi István Egyetemen. Azóta az intézmény Tanulmányi Osztályán dolgozik. „Jó érzés újra ezek között a falak között lenni. Támogató a közeg, jólesik, hogy a munkatársak értékelik és elismerik költőnői minőségemet is.”

Az Edykomédia című kötet novemberben jelent meg.

Első verseskötete 2016-ban jelent meg, amibe közel 20 év verseit gyűjtötte össze. Ahogy ő fogalmaz, ebben mutatkozott meg igazán a lelke. A most megjelent Edykomédia című szókimondó kötet pedig már a hétköznapi embereket érintő örömöket és bosszúságokat képezi le, gyakran a humor lencséjén keresztül. „Ez egy szórakoztató kötet, amiben ironikusan tekintek a minket körülvevő világra, hiszen annyi rossz történt az elmúlt időszakban, benne a világjárvánnyal, ami engem sem került el. A Covid idején című fejezetben több versen keresztül mondom el a saját történetemet, persze igyekeztem ezt is viccesen átadni” – mondta.

Költeményei két zenekart is megihlettek, akik dalokba csomagolták verseit. A Garabonciás együttessel közös lemeze a Jó reggelt élet! című album néhány éve jelent meg. A tatai Kultúrhakni zenekarral pedig közös élő fellépése is volt, ahol zenei aláfestéssel és dalban is lehetett hallani alkotásait. A manapság megkerülhetetlen közösségi média pedig nemcsak verskedvelő követőket hozott neki Facebook-oldalán keresztül, de Csonka András színművész is itt figyelt fel rá. Azóta 13 költeményét szavalta el és osztotta meg a videót saját követői között, amivel kirobbanó sikert aratott.

S hogy miért lett „Edyko” a művészneve, arra válaszolva elmondta: hogy mindig is rajongva szerette Ady Endre verseit, így ragadt rá ez a becenév, és így tiszteleg a költőóriás előtt.

Kovács Enikő „Edyko” most megjelent Edykomédia című verseskötete a 20. Győri Könyvszalonon debütált, melyet a költőnő az alábbi sorokkal ajánl: „ …a hangulata könnyed, a szövege poén, az írója bohém. A humora gyógyszer, a legkiválóbb módszer…”

Forrás: Széchenyi István Egyetem

Kapcsolódó témák: #költészet | #Széchenyi István Egyetem |