Koronavírus

Körkép maszkban a maszkról

Fotó: Ács Tamás
Némedi-Tóth Zsófia
2020.09.20. 14:00

A maszk néhány helyen – boltokban, hivatalokban és a tömegközlekedésen – kötelező viselet, szinte már hozzánk nőtt. Nélküle jobb, ha nem indulunk el az utunkra. Több helyen büntetnek is már, ha valaki nem takarja el az orrát és a száját. A Nemzeti Népegészségügyi Központ szeretné elérni, hogy az emberek a koronavírus-járvány időszakára meghozott szabályokat – így a maszk hordását is – társadalmi normaként fogadják el.

Az áruházban nem, de az üzletekben muszáj

Körképünk csütörtökön készült, ekkor a bevásárlóközpontokban a bejárati ajtókon olvasható volt a felhívás, mely szerint az üzletekben kötelező a maszk hordása. Ez ugye azt jelenti, hogy az áruházban nem, csak a benne lévő boltokban kell felvenni, ennek ellenére már a folyosókon az emberek nagyjából hetven százaléka visel maszkot. Azóta újabb rendelkezés jelent meg, amely előírja a bevásárlóközpontok teljes területén a maszkhasználatot.

A legtöbb helyen a kézfertőtlenítő látványos helyen díszeleg az árucikkek között, melynek használatát az alkalmazottak ajánlhatják. A maszk felhúzására pedig kötelezniük kell a vásárlókat. Ha valaki letűrt maszkkal, vagy egyáltalán anélkül lép be a helyiségbe, rájuk szólnak, hogy vegyék fel. Ha ugyanis ez nem történik meg, akkor az üzletet és azt a személyt is megbüntethetik.

Kötekedők mindig vannak

Természetesen többször előfordul, hogy néhány vevő nem akar engedelmeskedni, és nem veszi fel a maszkot, a boltosok ilyenkor jogosultak arra, hogy ne engedjék be a vásárlót az üzletbe. „Volt olyan is, aki úgy próbált belépni, hogy egy zsebkendővel takarta el az arcát” – meséli Péter Dorina, az egyik ékszerüzlet munkatársa. „Sőt, egyszer már az is megtörtént, hogy egy férfi azért nem hordott maszkot, mert azt mondta, hogy asztmája van, és erről az orvosi dokumentációt is magával hozta, amit megmutatott nekem, így nem szólhattam rá, hogy vegye fel.” Ez persze nem így van, úgy tűnik, még az eladók sincsenek teljesen tisztában a rendelkezésekkel. Az érvényben lévő járványügyi szabályok ugyanis a betegekre is vonatkoznak.

A kisebb kereskedésekbe egyébként, ahol csak egy-két értékesítő dolgozik, nem engedhetnek be sok vásárlót. „Hozzánk csak annyi ember jöhet be, ahányat ki tudunk szolgálni, a többieknek az üzlet előtt kell sorakoznia. A forgalmunkat azonban ez nem befolyásolja” – tette hozzá a bolt munkatársa.

Tényleg érkezik bírság?

Van olyan üzlet, amit már megbüntettek, mert nem tartották be az szabályt, sőt olyan trükkös ellenőrzések is léteznek, ahol az ellenőr civil ruhában, maszk nélkül lép be a boltba, és amennyiben az ott dolgozók nem szólítják fel a maszkviseletre, akkor megbüntetik az üzletet. A bolt munkatársainak minden maszk nélküli vevőre rá kell szólniuk, ez a kötelességük.

Joguk van leszállítani az utast

Szeptember 15-étől szigorítottak a szabályokon, életbe lépett az a rendelet, mely szerint a maszk nélkül utazókat leszállíthatják a buszokról.

Orbán András, aki már egy jó ideje dolgozik a Volánbusznál, elmondta, hogy sajnos sokan nem foglalkoznak ezzel az előírással.Aki elöl száll fel maszk nélkül, arra rászólok, hogy vegye fel, de azokat nem tudom figyelni, akik hátul szállnak fel. Nekünk, vezetőknek az útra is kell figyelnünk, nem tévedhet el a tekintetünk. A visszapillantó tükrökön keresztül nem mindig látom, ha valakinek nincs eltakarva az orra és a szája” – árulta el András. Ha valaki a felszólítás ellenére sem veszi fel a maszkot, akkor a sofőrnek joga van leszállítani az utast, illetve rendőrt is hívhat.

Mi még szerencsések vagyunk

Magyarországon az éttermekben a vendégeknek nem kell sem a belépéskor, sem az étel kiválasztásakor maszkot használniuk, csak a vendéglátóegység munkatársainak az étterem zárt területén. Ausztria nemrég szigorított a maszkviselési szabályokon: már ott is minden zárt helyiségben fel kell venni, még az étkezőhelyiségben is, amíg a vendégek odamennek az asztalhoz, és le nem ülnek. Skóciában az étterembe lépéskor lázat mérnek, felírják a keresztnevet és a telefonszámot, hogy ha egy gyanús eset van, a felszolgálók azonnal tudják értesíteni az érintett személyt. Valós telefonszámot kell megadni, ugyanis ott megcsörgetik a vendégeket.

Kapcsolódó témák: #koronavírus | #közlekedés |