Kultúra

Könyvet írtak a szeretett tanárnak

Fotó: Pados Adrián
J. K. A.
2021.09.23. 20:31

Németh Ottó a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban dolgozik 1985 óta, vagyis ő az iskola legrégebben tanító civil tanára. Hatvanadik születésnapjára könyvet írtak neki tanárkollégái és volt tanítványai. A Fidelitate et caritate című kiadványban értékes és érdekes tanulmányokat jelentettek meg.

Tóth Konstantin igazgatótól megtudtuk, hogy a mintegy 300 oldalas kötetben a köszöntők és megemlékezések mellett helyet kapott huszonkét tudományos – főképp történelmi, irodalomtörténeti témákat feldolgozó – értekezés is. A tanulmányok a történelem szinte minden korszakát érintik.

Vajk Ádám levéltáros írása a középkori Győr életébe enged bepillantást. Ugyanezt a korszakot világítja meg Kiss Tamás cikke, aki az egykori győri ferences kolostor egyik különleges kódexével ismerteti meg az olvasót. Nemes Gábor levéltáros tanulmánya és forrásközlése Biagio Martinelli pápai szertartásmester naplójának magyar vonatkozású részeivel szolgáltat értékes adalékokat hazánk késő középkori történetéhez.

Fotó: Pados Adrián

A kiadvány főszerkesztője, Németh Miksa szerzetes történeti-művészettörténeti összefüggésben mutatja be a győri bencés refektóriumot. Medgyesy S. Norbert a jezsuita iskoladrámákat vizsgálja a királykoronázások vonatkozásában. A 19. századot veszi górcső alá Németh Anita abból a szempontból, hogy milyen változások történtek a polgárosodás hatására a társadalmi normák terén. Ezt a korszakot képviseli a kötetben Horváth József könyvtáros és Perger Gyula muzeológus tanulmánya is. Előbbi a győri bencés gimnázium Remény című folyóiratával ismerteti meg az olvasót, míg utóbbi egy Habsburg-ellenes vers hátterébe és elemzésébe vezet be minket.

A bencés gimnázium gazdag herbáriumgyűjteményét Molnár Zsolt ismerteti. Csécs Teréz egy tankönyvi vers szerzője után kutat, Jakab Gábor pedig Giesswein Sándor korai publikációit ismerteti. A 20. század viharos történéseinek részleteiről olvashatunk Csonka István, Dénesi Tamás, Dömötör Mihály, Kohán Mátyás, Tóth Konstantin OSB, Pongrácz Attila, Rétfalvi Balázs tanulmányaiban.

A gazdagon illusztrált kötet beleillik a győri bencések utóbbi években megjelentetett könyveinek sorába. A kiadványban szereplő képek egyrészt szervesen illeszkednek az azokat magukba foglaló írásokhoz, másrészt megjelenítik a 750 éves Győrt is, ahol a bencés gimnázium közel 400 éve a város meghatározó oktatási intézménye.

Kapcsolódó témák: #bencések | #könyv | #Kultúra |