Hirdetés

Könyv a barátságról – Fehér Miklós emlékére

Fotó: Ács Tamás
Németh Boglárka
2021.12.06. 13:18

A Rába-szimfónia, Opus 1 címmel írt könyvet barátjáról és egykori csapattársáról, Fehér Miklósról Stark Péter. A kötetet hétfőn délelőtt a szerző és Szeles Szabolcs alpolgármester mutatták be, ahol Fehér Miklós szülei is köszönetet mondtak.

Hirdetés

Fehér Miklós 2004-ben, a Benfica játékosaként a pályán lett rosszul és esett össze, néhány órával később a kórházban hirtelen szívmegállásban elhunyt. Emlékét pedig nem csak egykori csapata az ETO, de Győr városa is őrzi. 

“Mikiéké volt az a csapat az ETO történetében, amin egy generáció nőtt fel. Nem tudunk olyan ETO szurkolót, akinek ehhez a csapathoz ne lenne olyan érzelmekkel teli emléke, ami mindent felül tud írni. Egy szenzációs csapat volt, egy szenzációs társaság: játékosokként is, emberekként is, olyan játékosok voltak ők, akik ebben a városban éltek, lélegeztek, aki ennek a városnak a szövetébe beilleszkedtek. Ők a mieink voltak, a mai napig a mieink” -fogalmazott Szeles Szabolcs alpolgármester, aki hozzátette, hogy a város is támogatta a kötet kiadását, ő saját képviselői keretéből is áldozott a műre.

Stark Péter, a könyv írója a könyv bemutatóján elmondta:  nyolc évig gyűlt az anyag a kötethez. Úgy gondolom, hogy olyat alkottam gyermekkori barátom emlékére, ami eléri azt a szintet, amit ő elért sportolóként és emberként” – hangsúlyozta Stark Péter, aki arról is beszélt, örül annak, hogy sok közös sikert élhetett meg szomszédjával és barátjával, Fehér Miklóssal. 

Az eseményen id. Fehér Miklós és felesége is köszönetet mondtak. “A könyv hűen tükrözi a két barátságot, a két ember lelkét, összetartozását egymás iránti szeretetét” – a gyászoló apa szerint szórakoztató, de egyben el is gondolkodtató mű született. 

A könyv a Baross úti Látogatóközpontban és a Lokálpatrióta könyvesboltban is megvásárolható lesz 2900 Forintért, mivel Miklós mezén a 29-es szám volt, továbbá barátja névnapja is 29-én van, ennek mentén határozták meg a kötet értékét. A rajongók pedig december 16-án, csütörtök délután 3 és 5 óra között a Látógatóközpontban részt is vehetnek egy beszélgetésen a szerzővel. 
 

Galéria: Ács Tamás

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka

Kapcsolódó témák: #galéria | #híradó | #könyvbemutató |
Hirdetés