Kónya Imre könyvbemutatója az MCC győri központjában

Győr+ Fotó: Ács Tamás
2023.09.28. 17:45

Rendszerváltozás belülről – Személyes történelem címmel tartanak könyvbemutatót október 4-én az MCC Győri Képzési Központjában.

„Apróbb-nagyobb emberi mozzanatokból – személyes történelemként – áll össze Kónya Imre legújabb, harmadik könyvében az 1989-1990-es rendszerváltozás első, ellenzéki kerekasztalos korszaka. A szerző az akkori politikai események egyik főszereplőjeként a közvélemény számára jórészt ismeretlen történeteken keresztül enged bepillantást a rendszerváltás első felvonásának kulisszái mögé. Megismerhetjük személyes motivációit és késztetéseit, a család, a barátok és különösen a politikai küzdőtársak, köztük a későbbi ellenfelek gondolkodásmódját, mozgatórugóit, és ezáltal árnyaltabb képet kapunk a magyar demokrácia történetének egyik igen fontos szakaszáról.

Az olvasmányosan megírt történetekből kibontakozik a főszereplők – többek között Antall József, Tölgyessy Péter, Orbán Viktor, Magyar Bálint, Kövér László, Szabad György, Csurka István – személyisége, úgy, ahogyan a szerző az eseményekkel egyidejűleg látta őket. Személyes történelem tehát – történelemalakítók és személyiségformálók sorsából és egyéni vonásaiból fölrajzolva.”

Vendégünk:

Kónya Imre rendszerváltó politikus, a Boross-kormány belügyminisztere

A rendezvény helyszíne:

MCC győri képzési központ (9021 Győr, Apor Vilmos püspök tere 3.)

Ideje:

2023. 10. 04. (szerda) 17:30 – 19:00

További információk:

www.mcc.hu

+36 30/905 5648