Konferencia az iskolai bántalmazásokról

J. Kovács Andrea Marcali Gábor
2023.01.12. 11:20

„Így védd magad!”címmel az iskolai bántalmazásról rendezett konferenciát az egyetem jogi kara, a vármegyei rendőr-főkapitányság és a tankerület.

A téma aktualitását jól mutatta az érdeklődők nagy száma, akik elsősorban pedagógusok és pedagógus hallgatók, valamint iskolai védőnők és gyermekvédelmi szakemberek voltak.

„Sajnos komplex társadalmi problémáról beszélhetünk, az erőszaknak kialakult egyfajta kulturája, mellyel a szakértőknek foglalkozni kell. Jogi karunkon bűnmegelőzési szakirány is van, valamint az egyetemen pedagógus- és pszichológiai képzésekkel foglalkozó karok működnek, kutató műhelyeink pedig magas színvonalú tudást igyekeznek gyűjteni a jelenségről. A társadalom különféle közösségeinek össze kell érni és együtt kell működni a megoldásban” – jelentette ki köszöntőjében Dr. Smuk Péter, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának dékánja.

Dr. Smuk Péter

Nagy Ágnes ezredes, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese azt mondta, hogy mára az iskolai zaklatás, illetve bántalmazás olyan bűncselekmény kategória lett, amiből feljelentések születnek, büntetőeljárások vannak folyamatban. Fel kell tehát ismerni a problémát és tudni kell különbséget tenni a bántalmazás fajtái között. Jó lenne, ha a jövőben a szülők képviselőivel, munkaközösség vezetőkkel is lehetne folytatni az együttgondolkodást.

Nagy Ágnes

Dr. Kiss Tibor őrnagy, kriminológus, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa előadásában arról beszélt, hogy a bántalmazások egyik fő területe az internet és a kibertér, a másik pedig az iskolai osztályterem. Egy kutatás szerint a megkérdezett diákok több mint 80 százaléka éli át az erőszak valamilyen formáját, vagyis olyan szándékos magatartást, ami az iskolai élettel összefüggésben jön létre és fizikai, lelki vagy anyagi károkozással jár. Az is kiderült, hogy a legtöbb esetben lelki bántalmazásban részesülnek a diákok mind az iskolán belül, mind pedig az interneten.

Dr. Kiss Tibor

A konferencián előadást tartott még dr. Somogyi Angéla, klinikai és mentálhigiéniai gyermek szakpszichológus, egyetemi docens, Reiderné dr. Bánki Erika egyetemi docens, valamint dr. Nagy Adél, a Győri Tankerületi Központ igazgatója.

Galéria: Marcali Gábor

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka

Kapcsolódó témák: #Győr | #iskolai bántalmazás | #konferencia | #zaklatás |