Költői emlékek élnek Bende Ildikó szívében

P. Csapucha Adrienn Fotó: Ács Tamás
2023.04.24. 14:17

Eltelt egy újabb hónap, így hétfőn este ismét érkezik a "Petőfi egykor és most" című sorozatunk új adása a Győr+ Estében. Ezúttal Bende Ildikó szavalja el egyik kedvenc költeményét. A színésznő elárulta, bár úgy érzi időnként nehéz Petőfi nyelvezete, ez az alkotó és az irodalom szépsége is egyben.

Január óta havonta jelentkezik az ünnepi műsorfolyam rádiónkban, mely Farkas Mónika ötlete nyomán indult el év elején. “Többször tapasztaltam, hogy Petőfi költészetétől a mai huszonévesek már idegenkednek, kérdésként merül fel bennük a költő létjogosultsága. Anno ez nem volt kérdés, hogy mit tudunk kezdeni Petőfi kortalan zsenialitásával, ma azonban terítéken van ez a téma” – fogalmazott az ötletgazda műsorvezető. Mónika mikor felkereste a Győri Nemzeti Színház igazgatóját, a direktor azonnal igent mondott a felkérésre, már csak azért is, mert Bakos-Kiss Gábornak már volt egy alapkoncepciója, a tervezetet Kszel Attilával közösen állították össze. “Tulajdonképpen ezt a tervet ültettük át a Győr+ Rádióba, megvolt, hogy milyen versek szerepeljenek, és az is, hogy a művészek közül kik szavaljanak majd nálunk. Két nap alatt felvettük a hanganyagot. Ildikó egy régi kötettel jött, míg mások mobiltelefonról olvastak fel, ez is mutatja valamilyen formában a generációs különbséget!” – mesélt a műsor hátteréről a sorozat szerkesztője.

A kecskeméti születésű Bende Ildikó is nagy örömmel vágott bele ebbe a különleges munkába. “Noha időnként nehéz Petőfi nyelvezete, ez a szépsége is, hogy egy picit belegondolunk abba, vajon hogyan is írhatta meg az adott művet. Mikor Petőfi 150. születésnapját ünnepeltük, épp a kecskeméti teátrumban játszottunk és akkor Fekete Sándor írt egy színdarabot, Borostyán a vándorszínész címmel, mely tulajdonképpen Petőfi kecskeméti színész pályafutásáról emlékezett meg. Én is benne voltam a darabban, a kislányom babáját pedig a szerepem után Amálkának neveztük el, ami azóta is megvan, borzasztó kedves emlék nekem és a családomnak” – mesélte meghatottan a győri színház művésze.

Bende Ildikó azt is elárulta: mindig is szerette, hogy hazánk egyik legnagyobb költője feltüntette a dátumokat az alkotásai alatt. A színésznőt hétfőn 19 órától hallhatják a Győr+ Rádióban, addig is pillantsanak be a kulisszák mögé, hogyan is szavalt a csodás Bende Ildi:

A színésznővel és Farkas Mónikával készült teljes beszélgetést ide kattintva hallgathatja meg: