Védőoltás

Kiss János Zoránnal kampányol

Fotó: O. Jakócs péter
Hajba Ferenc
2021.01.16. 10:17

Panasza nincs, de január 4-e óta Covid-fertőzés miatt e hétvégéig karanténban van Kiss János, a Győri Balett művészeti tanácsadója. Telefonon beszéltünk vele.

Láttam, integetett az ablakból.

Igen, a rendőröknek. Jöttek ellenőrizni, itthon vagyok-e. De nemcsak megnéztek, hanem szóban is érdeklődtek, hogy miben segíthetnek.

És hogy van?

Jól, köszönöm. Most ebédeltem. Lencselevest meg tyúkmellet, amit a fiam hozott.

Finom volt?

Értem a kérdést. Igen, finom, érzem az ízeket, a koronavírus-fertőzés egyetlen tünetét sem produkálom, de a leletem pozitív.

Hogy derült ki a fertőzése?

Január 4-én kezdtünk el dolgozni. Velekei Laci, az igazgatónk gondoskodott minden táncos szűréséről. Ötvenhárom munkatársunkból hatan akadtunk fenn a hálón, de már mindenki jól van.

Hogy bírja a bezártságot?

Tele vagyok feladattal. Most éppen ösztöndíjasok pályamunkáit olvastam. A Magyar Művészeti Akadémia alelnökeként pedig annak az összegnek az elosztásában veszek részt, melyet a kormány segítségével teremtettünk elő a járvány miatt nehéz helyzetbe került művészek támogatására. Ezerrel készülünk a táncfesztivál szervezésére is. Telefonon rengeteg művésztársam érdeklődik az állapotom iránt. Persze jut időm töltekezni a könyvekből is. Pilinszky verseit olvasgatom, illetve felfedeztem Klebelsberg Kunó írásait, beszédeit. Fantasztikus élmény.

Mikor szabadul a karanténból?

Reményeim szerint a hétvégén, ha negatív lesz a tesztem.

Szerencsére könnyen vészeli át a fertőzést. Ennek ellenére majd beoltatja magát?

Feltétlenül. Minden olyan szervezetet felhasználok az oltás népszerűsítésére, amelynek a vezetője, tagja vagyok. Legközelebb Zoránnal szervezünk egy kampányt. Tessék csak belegondolni, mennyi mindenről maradt le a világ a járvány miatt: olimpiáról, fesztiválokról, közösségi élményekről. Biztos vagyok benne, hogy Győr királyi várossá nyilvánításának 750. évfordulóján nemcsak a múltra emlékezünk, hanem a vírustól való megszabadulás esztendeje is lesz 2021.

Kapcsolódó témák: #Győr | #közélet |