Bűncselekmény

Kirabolták az alapítványnak gyűjtő faárust

Ficsór Dávid
2020.12.22. 12:16

Az elkövetők a Graboplast körforgalom mellett található fémkordonokkal körbekerített területre törtek be és több nagy értékű, előre becsomagolt (már kifizetett) fenyőt tulajdonítottak el.

Hétfőről keddre virradóra ismeretlenek kiraboltak egy karácsonyfaárust Győrben. Az elkövetők a Graboplast körforgalom mellett található fémkordonokkal körbekerített területre törtek be és több nagy értékű, előre becsomagolt (már kifizetett) fenyőt tulajdonítottak el. A növények mellett egy láncfűrész, 10 liter benzin és egy láda ajándékbor tűnt el, ráadásul több tűlevelű meg is rongálódott a lopás közben. A kár jelentős, hiszen a 200 ezer forintot is meghaladja.

Fotó: Ficsór Dávid

Néhány napja számolt be a Győr+Televízió Híradója az idei karácsonyfa trendekről, árakról, akkor Früstück Zsolt, a most kárt szenvedett kereskedő nyilatkozott stábunknak. Az árus elmondta, 2016-ban leégett a gyömörei családi házuk, melynek újjáépítésében a Lurkó Alapítvány segítette őket. Az idei szezonban pedig szerettek volna nekik valamit visszaadni azzal, hogy minden eladott fa után, egy bizonyos összeget utalnak a beteg gyerekeknek segítő szervezet számára.

Kapcsolódó témák: #bűncselekmény |