Kiemelkedően szerepeltek a SZE külföldi hallgatói a TDK-n

Fotó: Széchenyi István Egyetem
Győr+
2022.05.14. 10:44

A győri Széchenyi István Egyetem öt nemzetközi hallgatója kapott díjat kutatásáért az intézményben nemrégiben megrendezett Tudományos és Művészeti Diákkonferencián. Négyen olyan kiemelkedően szerepeltek, hogy megszerezték az indulási jogot a verseny döntőjének számító 2023-as Országos Tudományos Diákköri Konferenciára.

A több mint hét évtizedes múltra visszatekintő Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Magyarország legnagyobb tudományos rendezvénye. Azok a fiatalok nevezhetnek rá, akik a megelőző egyetemi konferenciákon teljesítményükkel jogosultságot szereznek.

A Széchenyi István Egyetem minden félévben megrendezi saját Tudományos és Művészeti Diákkonferenciáját (TDK), amelyre legutóbb április végén került sor. Az eseményen 35 szekcióban több mint 300 hallgató mutatta be kutatási eredményeit. A résztvevők és a díjazottak között egyre több a nemzetközi hallgató, összhangban azzal, ahogy évről évre nő az itt tanuló külföldiek száma, amely ma már megközelíti a 800-at. Ők a világ 65 országából érkeztek.

„A nemzetközi hallgatóink számára is szélesre tártuk a kaput a tudományos és művészeti diákkör felé. 2018 tavasza óta rendezünk nemzetközi tudományos workshopokat a TDK keretében, amelyen bármilyen státuszú nemzetközi hallgatónk részt vehet. Ott prezentációval mutatják be kutatási területüket, intézményi szinten versenyezve. A legkiemelkedőbbek elismerő oklevelet kapnak” – ismertette dr. Lukács Eszter nemzetközi rektorhelyettes. Hozzátette: emellett a nappali tagozatos nemzetközi hallgatók részt vehetnek a TDK intézményi fordulóján, ahol jogosultságot szerezhetnek az OTDK-n való részvételre is. „Számukra is biztosított tehát a bekapcsolódási lehetőség a hazai felsőoktatásban működő tehetséggondozás legfontosabb, legjelentősebb formájába, a minőségi értelmiségi képzés kiemelt területébe” – hangsúlyozta.

A mostani TDK-n nyolc külföldi hallgató vett részt, akik közül hatan Stipendium Hungaricum Felsőoktatási Ösztöndíjprogram keretében tanulnak a győri egyetemen, egyikük az Erasmus+ csereprogram keretében érkezett, míg egy fiatal a felvi.hu-n keresztül jelentkezett és iratkozott be magyarországi állandó lakcímmel államilag finanszírozott képzésre. A laoszi Phomvixay Phetaloune „Összehasonlító tanulmány a telekommunikációs cégek vállalati társadalmi felelősségvállalási (CSR) gyakorlatáról” című, valamint a bangladesi Al Mamun Md Abdullah „Big Data megközelítés a dolgozók teljesítményének értékeléséhez és a ruhagyártó ipar termelékenységének javításához: egy bangladesi esettanulmány” című munkája első díjat ért. A mongóliai Nyambayar Batbayar az Apple és a Samsung közösségimédia-stratégiáját mutatta be, amiért különdíjat kapott. A zsűri hármójukat javasolta a 2023-as OTDK-n való részvételre.

A bírálók második díjjal jutalmazták a jordániai Almelhem Marahot „A kulturális viselkedés hatása az ostorcsapás-effektusra a Covid-19-járványban” című kutatásáért. Az ukrán Snizhkovska Liliia az orosz–ukrán háború globális ellátási láncokra gyakorolt hatásairól írt, amiért különdíjban részesült. Számos nemzetközi hallgató tanul a Művészeti Karon is. Közülük a kínai Yu Yue előadóművészet-klasszikus kürt szakra járó hallgató is részvételi jogosultságot szerzett a 2023-as OTDK Művészeti Szekciójába.

„Büszkék vagyunk arra, hogy nemzetközi hallgatóink is a mindenkori tanulmányi alapfeladatukat meghaladó, azt kiegészítő ismeretek elérésére törekednek, miközben problémamegoldó képességük fejlődik, látókörük szélesedik, kapcsolati hálójuk bővül. Ez a típusú kutatói-alkotói tevékenység megtanítja őket érvelni, mások igazát megismerni, elfogadni, örülni a többiek sikereinek, eredményeinek, továbbá igényességre, a felfedezés örömére, az új melletti kiállásra, együttműködésre és toleranciára. Köszönjük kollégáinknak a hallgatók, köztük a nemzetközi hallgatók mentorálását, hiszen az eredmények alapja a folyamatos hallgató-tanár műhelymunka, amely az adott tudományterület vagy művészeti terület mélyebb megismerését, a kutatási módszerek elsajátítását, a fiatalok képességeinek kibontakoztatását segíti elő” – fogalmazott dr. Konczosné prof. dr. Szombathelyi Márta, az Egyetemi Tudományos és Művészeti Diákköri Tanács elnöke.

A Széchenyi István Egyetem következő, 2022. novemberi TDK-jának szekcióiban és a nemzetközi tudományos workshopon is lehetősége lesz a nemzetközi hallgatóknak megmutatni tehetségüket, kutatói és művészeti munkájuk eredményét.