Kicsiben is lehet sikeresen kertészkedni

Fotó: MekliZ Fotóstúdió
Győr+
2019.07.03. 11:50

Két mobil magaságyást helyezett ki Győrben a Kertészek és Kertbarátok Győr Városi Egyesülete, amelyhez a segítséget az önkormányzat nyújtotta.

A Megyeháza téri szökőkút mellett díszelegnek azok a mobil magaságyások, amelyeket önkormányzati támogatásból készítettek el győri kertészek. Az arra sétálók két raklapalapú ládát láthatnak, az egyik normál méretű – felnőtteknek szánva, a másik pedig egy kicsinyített verzió, amely gyerekeknek lett kialakítva. Ujhelyy Károly, a Kertészek és Kertbarátok Győr Városi Egyesületének elnökségi tagja, hobbikertész a sajtótájékoztatón elmondta, a magaságyás fontos eszköz a gyermekek környezeti nevelésében. Hatalmas élmény a kicsiknek saját kezükkel leszedni és megenni az érett epret, amelyet vegyszermentes technológiával termelnek meg. Az így megtermelt kultúra ugyanis nem igényel növényvédelmet. Felhívták a figyelmet a növénytársításokra, amellyel egymást védik a növények.

A Megyeháza téren felállított ládákba ültettek például sarkantyúkát, amely a levéltetveket „szedi össze”, a büdöske pedig a csigát csalogatja magához, megvédve ezzel a többi termést. Az ágyásokba folyton termő epret, mángoldot, paprikát és balkonparadicsomot ültettek. Nagykutasi Viktor, a Kertészek és Kertbarátok Győr Városi Egyesületének elnöke, kertész-szakíró kiemelte, hogy a technológia nem új keletű, napjainkban kezd újra népszerűvé válni, kompakt mérete és előnyei miatt. „Nincs az a kicsi felület, ahol ne lehetne kertészkedni. Segítségével akár egy erkélyen is belevághatunk, a bemutatott darabok egy négyzetméteresek.”

A magaságyásban húsz centi magas rétegeket képeztek. Alulra a vastagabb, lassabban korhadó anyagok kerültek, egyre feljebb haladva pedig a könnyebben korhadókat helyezték el.

Végül az ágyás tetejére a komposztminőségű termőréteg került. Ez az összetétel biztosítja a hosszabb korhadási időt, a magas talajhő pedig a koraiságot eredményezi. A magaságyásban lévő növényeket túlöntözni sem tudjuk, nem alakul ki pangó víz, hiszen az edény alján szabadon kifolyhat.

A szakemberek a magaságyások mellett érvelve kifejtették, ezekben az ágyásokban nem kell kapálni, a kikelő gyomokat kézzel is ki tudjuk húzni a földből. Nem kell műtrágyázni, sőt, tilos is, az emelt ágyásba kerülő komposzt, növényi hulladék és zöldtrágya megfelelően lazítja, továbbá szerves anyaggal látja el a talajt.

Akár az idősebbeknek is jó választás lehet, hiszen nem kell hajolgatni, a magasságot igényeinknek megfelelően alakíthatjuk ki, akár raklapokból. Az egyesület elnöke hangsúlyozta, hogy kevesebb vízzel, ritkábban kell locsolnunk, ugyanis a magaságyás talaja nehezebben szárad ki.

A növényeket a Győr-Szol Zrt. öntözi, gondozásukat pedig az egyesület elnökségi tagja, Ujhelyy Károly vállalta, akinek nevéhez a ládák elkészítése és beültetése is fűződik.

Az idén másodszor kihelyezett ládák egész nyáron a Megyeháza téren, a multimédiás szökőkút mellett találhatóak, fedezze fel Ön is a régi-új technológia előnyeit!

Ferenczy Balázs
Fotó: MekliZ Fotóstúdió – Poleczki Ildikó és Mekli Zoltán

Kapcsolódó témák: #Kertbarát |