Rendőrség
Győr+
2021.07.08. 15:57

Két sofőrnél is pozitív lett a drogteszt

A rendőrök mindkét intézkedésnél találtak kábítószergyanús anyagokat.

Győrben, a Fehérvári út és Zöld utca kereszteződésében intézkedtek szerdán délután a járőrök egy gépkocsivezetővel szemben, majd alig 10 perc elteltével egy másik járművezetőt is megállítottak a Szabolcska Mihály utcában.

Mindkét sofőrt igazoltatták, majd zavart viselkedésük miatt átvizsgálták a ruházatukat, illetve a gépjárműveiket is. Ennek során az első intézkedésnél a 22 éves rétalapi lakos ruházatában, míg a másik esetnél a 27 éves győri férfi autójában kábítószergyanús anyagokat találtak, amiket lefoglaltak.

Mindkettőjüket elfogták, majd a Győri Rendőrkapitányságra történt előállításukat követően – a velük szemben alkalmazott drogteszt pozitív eredményére tekintettel – a nyomozók kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Kapcsolódó témák: #Győr | #kábítószer | #rendrőség |