Készül a Fenntartható Városfejlesztési Stratégia

Fotó: Marcali Gábor
Győr+
2022.06.29. 11:37

Különböző munkacsoportokban, több száz szakértő és a lakosság bevonásával készül a 2027-ig szóló Fenntartható Városfejlesztési Stratégia. Szerdán a városházán egy műhelybeszélgetés keretében főként a gazdasági elképzelések, tervek, igények és lehetőségek kerültek terítékre.

A Fenntartható Városfejlesztési Stratégia az elkövetkező évek olyan kötelező alapdokumentuma lesz, amelyhez a városfejlesztést, a különböző pályázatokat is igazítani kell – fogalmazott Szeles Szabolcs alpolgármester. Elmondta: nagyon széles szakmai, társadalmi összefogás eredményeképpen az idei év végéig születik meg a dokumentum. A stratégia gazdasági fejezetének megalkotásában a kamara, a különböző vállalkozói csoportok, a kérdőívek segítségével megkérdezett lakosság, az önkormányzat mellett külső cég, a közbeszerzési pályázaton nyertes Hétfa is közreműködik.

Ma több lábon áll a győri gazdaság, de azért a pandémia során kiderültek a hiányosságok is, hangoztatta az alpolgármester. Győrben meghatározó a gépjármű-ipar, az Audi jelenléte, mely kiemelkedően fontos, viszont szükség van más iparágak, valamint a kereskedelem és a szolgáltatások megerősödésére is, hívta fel a figyelmet Szeles Szabolcs.

Az iparkamara képviselője ismertette, hogy munkacsoportjaik szerint a gépgyártás mellett egészségügyi, élelmiszeripari, és szoftvertermékek gyártására is lehetőséget kell teremteni. Az online kereskedelem minőségének és mennyiségének a növelése is indokolt. Nagy lehetőséget látnak a szolgáltatások fejlesztésében, mindez érintheti a túrizmust, az egészségügyet, a sportot, de akár a spirituális szolgáltatásokat is.

Óriási lemaradásunk van viszont a digitalizáció területén, hangzott el a műhelybeszélgetésen. A nagyobb cégek lépést tartanak a digitális fejlődéssel, de a kis- és mikrovállalkozások jelentős része ebből szinte teljesen kimaradt.

A műhelybeszélgetésen a kutatás-fejlesztések erősítését is szorgalmazták.

TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt

Kapcsolódó témák: #Győr | #városfejlesztés |