Keszei Johanna nagy álmát váltotta valóra mikor tavaly augusztusban Berlinbe költözött, hiszen Daniel Barenboim zenekarába, a világhírű Staatskapelle társulatába nyert felvételt akadémista tagként. Az elmúlt egy évben rengeteg szakmai kihívás érte a fiatal tehetséget, élményeiről pedig szívesen mesélt a napokban, ugyanis a nyári szünetben rövid időre hazalátogatott szülővárosába, Győrbe.

Július 17-én zártad az első évadodat a berlini társulatnál, de nem állt meg a munka, hiszen részt vettél a Fesztivál Akadémia kurzusán, ahol Jacques Zoon holland professzor és Győri Noémi foglalkozott veled. Sűrű időszak van mögötted…

Keszei Johanna: Valóban, de közben nagyon élvezem. Mikor benne vagyok a munkában, egyszerűen nem érzem, hogy fáradt lennék, sőt. Az elmúlt év intenzív volt és kihívásokkal teli, egyből bedobtak a mélyvízbe. Húsz új operát tanultam meg, ebből tizenötöt játszottam zenekari árokban, a többit pedig a színpadon, híres karmesterek, mint például Sir Simon Rattle, a korábban említett Daniel Barenboim és Christian Thielemann kíséretében. Nem tudnék választani, hogy mi áll igazán közel a szívemhez, hiszen operákat, balett produkciókat és szimfonikus koncerteket is előadunk, nagyon színes a program. Közben váltakozik az is, hogy a hagyományos fuvola mellett éppen pikolón, alt-, vagy basszusfuvolán kell játszanom. Illetve, mivel én vagyok a fuvolaszekció akadémistája, így szerepet szoktam kapni olyan projektekben is, amiket rövid időn belül kell megalkotni és felkészülni rá, de kíváncsiak rá, hogy hogyan állom meg a helyem és ez még inkább inspirál.

Mi volt a legnagyobb kihívás?

K.J.: Nehéz erre válaszolni, hiszen mikor benne vagyok bizonyos koncertszituációkban, akkor arra gondolok, hogy a végeredmény tökéletes legyen, hogy a közönség minden pillanatát élvezze. Mivel zenekarról van szó, az együttzenélés, a többiekkel való közös munka az, ami a legnagyobb örömet okozza. De nyilván amikor a felkészülések során az ember megkap egy 90 oldalas szólamot és összehasonlítja a 800 oldalas partitúrával, vagy felkészül egy 4-5 órás Wagner-operára, akkor az elég sok energiabefektetést igényel. Összességében talán egy modern oratórium megtanulása jelentette a legnagyobb kihívást, ahol egy darabon belül három hangszernek a megszólaltatása volt a feladatom a Berlini Filharmonikusok színpadán. A basszusfuvolát ráadásul három nappal az előadás előtt kaptam meg.

Óriási bátorságra vall, hogy belevágtál ebbe a kalandba. Milyen érzésekkel indultál Győrből Berlinbe?

K.J.: Győrből csak részben, ugyanis a második évemet végeztem Frankfurtban az egyetemen mikor jött a lehetőség. Covid időszak volt, ráadásul én is elkaptam, ami nagyjából két héttel a próbajáték előtt történt. 150-en jelentkeztek és 21 fő kapott meghívást az élő meghallgatásra, így úgy voltam vele, hiába nincs időm a kellő felkészülésre, akkor is megpróbálom. Nem volt egyszerű összeegyeztetni az egyetemet a próbajátékokkal, de megérte hisz végül engem választottak egyedüli fuvolistaként a zenekar akadémiai programjába. A professzorommal egyeztettem, támogatott mindenben, így jelenleg halasztom az egyetemi tanulmányaimat, de mindenképpen szeretném befejezni.

Mi vár rád a közeljövőben?

K.J.: A következő szezonra fókuszálok, ez még egy teljes évet jelent a Staatskapellénél, párhuzamosan pedig szeretnék újra próbajátékokra felkészülni, és, vagy egy újabb akadémiát, vagy egy fix állást megpályázni, valószínűleg Berlinben, de mindenképpen német zenekarnál. Most a nyáron lesz még egy fellépésem egyébként, augusztus 20-án a 14 Berlini Fuvolista Társasággal koncertezem a Choriner Musiksommer, német klasszikus zenei fesztivál keretében.

Hiányzik Győr?

K.J.: Hiányzik a család és a város, de mindig az adott pillanatra, helyzetre koncentrálok, hogy a jelenben éljek, hiszen az egyszeri és megismételhetetlen…