Széchenyi Egyetem

Katonai járművet fejleszt a Széchenyi Egyetem

Fotó: Széchenyi István Egyetem
Győr+
2021.01.13. 15:17

A budapesti GAMMA Zrt. és a győri Széchenyi István Egyetem konzorciuma megkezdte a „Modulrendszerű, önvezérlésre alkalmas, távvezérelhető, könnyű páncélvédettségű félplatós terepjáró katonai és katasztrófavédelmi célú terepjáró bázisjármű és kapcsolódó cserefelépítmények fejlesztése” című pályázatának megvalósítását.

Önvezérlésre alkalmas páncélos terepjáró fejlesztésében vesz részt a Széchenyi István Egyetem

A budapesti GAMMA Zrt. több mint egy évtizede foglalkozik könnyű páncélvédettséggel rendelkező járművek fejlesztésével, gyártásával, amelynek keretében eddig a Komondor könnyű páncélvédettségű harcjárműcsalád öt típusváltozatát alakították ki. A nehéz terepen is kiváló menettulajdonságokkal rendelkező eszközök különböző kialakításúak lehetnek, moduláris, cserefelépítményes elemekkel együtt széles körben alkalmazhatók eltérő feladatok végrehajtására.

Az alapvetően katonai, rendvédelmi célokra kifejlesztett, ballisztikai védelemmel rendelkező eszközök tesztelése, képességeinek demonstrálása során merült fel az az igény, hogy a speciális katonai vagy polgári műveleti környezetben – az élőerő-szükséglet csökkentése, illetve védelme érdekében –, vagy egyszerű rutinfeladatok végrehajtása során is szükség lenne olyan járművekre, amelyek már önállóan, csak táv- vagy önvezérléssel képesek működni. A győri Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontjának egyik fő kutatási iránya az autonóm rendszerek, azon belül is az önvezető járművek és az autonóm robotok. A központban elért kutatási eredmények és tapasztalatok ígéretes ipari-piaci hasznosítási területe a katonai és katasztrófavédelmi célú járművek irányítása.

A Komondor egyik változata. Fotó: Wikipedia//Gyártói fotó
A 2024 végéig megvalósuló innovációs projekt fő célkitűzése egy olyan nehéz terepi viszonyok között is alkalmazható, fizikai behatásokkal szemben védelmet biztosító alapjármű kifejlesztése és megépítése, amely többcélú alkalmazást tesz lehetővé, és egyben biztosítja az önvezérléshez szükséges rendszerintegráció alapvető feltételeit.

A tervezetten szimpla fülkés, félplatós jármű kialakítása mellett a projekt magában foglalja a jármű főbb rendszereinek önvezérlést, távvezérlést lehetővé tevő kialakításának tervezését, demonstrációs rendszer szintű megépítését. A kutatás-fejlesztés végső célja hogy a járművet autonóm feladat végrehajtásra is alkalmassá tegyék.

A másik fontos célkitűzés a járműhöz illeszkedő, többfunkciós feladatellátást támogató, nyitott és zárt cserefelépítmény-rendszer kidolgozása és megépítése, amely lehetővé teszi a felhasználói igények alapján kialakított különleges szakmai képességekkel rendelkező felépítmények fejlesztését.

Kapcsolódó témák: #Széchenyi István Egyetem |