Vajon kinek jutna eszébe egy szimpla délelőtti kávézás közben, hogy macskacastingot rendezzen egy plakát megszületéséért? A Győri Nemzeti Színház kreatív színészgárdájának az ötlet pontosan ilyen spontán egyszerűséggel pattant ki a fejéből.
Talán éppen a kreatív ötletelés és szervezés miatt lett ennyire sikeres ez a kezdeményezés, amely a Szaffi műsorra tűzése kapcsán született meg márciusban. Több száz cicatulajdonos küldte be kiskedvence képét a győzelem reményében.
Hajdu Tibor a soproni Malmacska kávézóban tartott rögtönzött tájékoztatót a nagy sikerű darabról, melynek szereplői és koreográfusa is elkísérték.

„Kárpó, a plakátgyőztes macska visszavárt minket vendégségbe. Mivel ő már volt nálunk a győri színházban, most úgy döntöttünk: mi is eljövünk két próba között és az éltető kávét itt fogjuk elfogyasztani nála” – mondta Hajdu Tibor.
Az apropó az, hogy októbertől már a nagyszínpadon találkozhatunk a Szaffival. Az első előadás október 5-én, vasárnap, 11 órakor lesz a Győri Nemzeti Színházban.
Dr. Kárpáti Zsófia, Kárpó megmentője és gazdija, egyben a Malmacska megálmodója is lelkesen mesélt az elmúlt időszakról.

„Szembe jött velem a felhívás és mivel ismerem Szaffi történetét, úgy gondoltam, több párhuzamot is lehet vonni Kárpó sorsa és a főszereplő életútja között. Kárpó is egy menhelyi cicus, akit rendkívül rossz körülmények közül mentettek meg és fogadtuk végül mi örökbe. A fekete cicáknak a babonák és minden egyéb tévhit miatt sajnos nem olyan a fogadtatása, mint a többi társuknak és nehezebb is őket örökbe adni. Kárpó példája megmutatja azt is, hogy az elfogadás és szeretettel törődés mennyire meg tudja változtatni mások életét. Ezzel az első gondolattal indultunk Kárpóval a versenybe. Bíztam is benne, hogy helyezést fog elérni, mert a művésznőnek – mivel kislány cicusról van szó – igen nagy rajongótábora van itt a kávézóban is.”
Kárpónak nem idegen a reflektorfény, hiszen a kávézóban már megszokta, hogy a figyelem középpontjában van és ezt természetesen nagyon élvezi is. Ez a rutinja és nyugodt természete tette a plakátfotózást is igazi élménnyé minden résztvevő számára.

Zsófia két gyermekét, Matyit és Konit már elvitte a darab bemutatójára, az élményeik pedig magukért beszélnek.
„Tátott szájjal nézték végig az előadást. A felvonások közötti szünetben nagyon igyekeztek vissza, mert izgatottan várták a folytatást. Az október 5-i nagyszínpad-bemutatóra is menni fogunk, mert nagyon tetszett mind a díszlet, a színpad, a dinamika, az élvezhetősége minden korosztály számára. Sokszor emlegetjük a gőzlecsapolót, mert emlékezetes számunkra, ahogy szimbolizálták a feszültség levezetését.”

A kávézás nagyon jó hangulatban telt. A színészek és a szőrös négylábúak is élvezték a találkozást, a beszélgetés jókedvűen, nevetéssel telt, és a macskák sem maradtak játék nélkül. Az egyik figyelemlekötő eszközzel kapcsolatban kiderült – amely egyébként egy bot végére erősített madzagon lógó csomó volt – hogy figyelemzavaros színészeknek is rendkívül hasznos lehet.
Nehezen indultunk vissza a Győri Nemzeti Színházhoz, de a kávézásra szánt idő lejárt, a próbák folytatódnak, Szaffi pedig hamarosan visszatér a közönség elé.